Magyar foci

Úgy tűnik, megátkozták a Honvéd debütáló edzőit

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Dean Klafuric sorozatban a hatodik olyan Honvéd-edző, aki vereséggel debütált a kispestieknél: a fővárosi csapat az NB I 13. fordulójában hazai pályán bukott el a Fehérvár ellen.

Egyértelműen a vendégek kezdték jobban a mérkőzést, a Honvéd elképzelés nélkül és sok technikai hibával futballozott, a támadásai sokszor még a félpálya előtt elhaltak.

A 13. percben Kodro hajszálpontosan csavart a bal felső sarokba, ezzel a Fehérvár megérdemelten jutott vezetéshez, majd előnyét több ízben is növelhette volna, de Schön ziccert rontott, kétszer pedig Tujvel védett bravúrral, írta tudósításában az MTI. Harminc perc után kissé visszaállt a Fehérvár, így átvették az irányítást a kispestiek, akik azonban egyenlíteni nem tudtak a szünetig.

A második félidő fehérvári helyzettel indult, utána viszont ismét a hazaiak játszottak veszélyesebben, ziccerük is volt, de Lukic két közeli próbálkozását előbb Fiola, majd Serafimov blokkolta. Többet volt a labda a Honvédnál, míg a Fehérvár gyors ellentámadásokra rendezkedett be, és bár mindkét fél vezetett ígéretes akciókat, egyik sem tudott betalálni a hajráig.

Az utolsó negyedórában letámadtak a piros-feketék, zavart is tudtak kelteni, de Kocsis a vendégkapusba lőtte a helyzetét, a túloldalon pedig Makarenko dönthette volna el a meccset, végül azonban maradt az egygólos vendégsiker.

A vendégek új trénere, Huszti Szabolcs második meccsén megszerezte első győzelmét, amely április 30-a óta az első volt idegenben a székesfehérváriak számára.

A Honvéd sorozatban tizedik hazai találkozóján maradtak nyeretlen, legutóbb március 5-én tudta begyűjteni a három pontot a Bozsik Arénában.

Ahogy a Nemzeti Sport megjegyezte: a korábbi tulajdonos, George F. Hemingway távozása óta a Honvéd edzői közül Pisont István volt az egyetlen, aki nem vereséggel debütált, Giovanni Sannino, Bódog Tamás, Horváth Ferenc, Nebojsa Vignjevics és Tam Courts után Klafuric is elbukta az első bajnoki meccsét a kispestiekkel.

NB I, 13. forduló

Budapest Honvéd-MOL Fehérvár FC 0-1 (0-1)
Bozsik Aréna, 3407 néző
v.: Erdős
Honvéd: Tujvel – Szabó A., Klemenz, Capan – Doka, Zsótér, Mitrovic (Plakuscsenko, 60.; Traoré, 90.), Jonsson (Kocsis D., 60.), Tamás (Bocskay, 23.) – Samperio (Kerezsi, 90.), Lukic
Fehérvár: Kovács D. – Nego, Fiola, Serafimov, Heister – Pokorny, Houri (Bese, 92.) – Schön, Kastrati (Menyhárt, 83.), Lednyev (Makarenko, 74.) – Kodro
gól: Kodro (13.)
sárga lap: Jonsson (32.), Mitrovic (43.), illetve Menyhárt (89.), Kodro (97.)

Olvasói sztorik