„A szív, az elszántság és a felkészültség eredménye volt ez a győzelem. Akik a pályán voltak, beletették a maximumot, nem lehet rosszat mondani senkire. Amíg egy hete inkább elveszítettük a párharcokat, addig most, ha nem is nyertük meg mindet, legalább feküdtek az ellenfél játékosai. Tudtuk mekkora a tét, hogy javítanunk kell, de az izgalmak még értékesebbé tették a győzelmet” – nyilatkozta az M4 Sportnak Dibusz Dénes.
„Annak ellenére, hogy a Zvezda a második félidőt erőteljesebben kezdte, megint magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. Volt egy kapufánk, úgy éreztük, rendeződnek a sorok. Aztán erőltettük egy kisszögletet, de nem kellett volna, ebből kontráztak meg bennünket.
Fordulópont volt, hogy a kapott gólra néhány percen belül válaszoltunk, ez hatalmas erőt adott a folytatáshoz.
Szerinte Kangwa utolsó, 97. perces szabadrúgásánál nem kellett igazi bravúrt bemutatnia.
„Nem mondom, hogy nehéz védés volt, abból a szituációból egyértelmű volt, hogy oda lövi a labdát” – mesélte a jobb saroknál kiütött labdáról.
A győztes gólt szerző Sammy Mmaee elárulta, olyan helyzetből talált be, amelyet nagyon sokat gyakoroltak edzésen.
„Tisztában voltunk azzal, hogy a hosszú oldali kapufa gyenge pont az ellenfélnél. Jó labdát kaptam Pászkától, és tökéletesen fejeltem a hálóba. Tudjuk, mennyire erősek vagyunk, ha egységesen játszunk, olyankor kiváló dolgokra vagyunk képesek, egymásért küzdünk.”

A szerbek egyenlítő gólját megelőzően Pászka Lóránd veszítette el a labdát, a mérkőzés után azt mondta, nehéz megmondania, mit érzett akkor.
„Gyermeteg hibát követtem el, ami azonnal megbosszulta magát. De tudtam, hogy ilyen közönség előtt nem kaphatunk ki. Megmutattuk, hogy a múlt heti hiba után tudunk küzdeni, óriásit melóztunk hátul. Rengeteget videóztunk a héten, szeretünk volna bizonyítani, ez sikerült. Ugyanezzel az elánnal megyünk bele a következő mérkőzésekbe.”
Sztanyiszlav Csercseszov edző úgy vélte, nagyjából az történt a pályán, amit szerettek volna.
„Elégedettek lehetünk, hogy amit megbeszéltünk, az teljesítettük. Igazi csapatként, egy jó ellenféllel szemben sikerült a belgrádi vereségért revánsot venni. A titok csupán annyi, hogy ha mindenki tartja magát a taktikához és a megbeszéltekhez, akkor sikerül a bravúr.
Nem elég futballozni, kell a küzdőszellem és egy ilyen közönség, amely mögöttünk áll
– mondta.