Magyar foci

Újonc és visszatérők is kerültek Marco Rossi keretébe

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Szeptember végén előbb Németországba utazik a magyar csapat, három nappal később pedig Olaszországot fogadja. Magyarország első helyről vág neki a Nemzetek Ligája-csoportkör hajrájának.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kihirdette a válogatott következő Nemzetek Ligája-mérkőzéseire szóló keretét. Három dolog már korábban biztossá vált:

  • a Bundesligában arccsonttörést szenvedő Sallai Rolandot mégis meg kell műteni, így ő nem áll a kapitány rendelkezésére,
  • a felcsúti Nagy Zsolt is sérülés miatt nem bevethető,
  • míg a horvát élvonalban szereplő Eszék egy nappal korábban leleplezte, hogy az újdonsült apuka, Kleinheiser László meghívót kapott. Ő legutóbb az angolok elleni hazai 1-0-s siker alkalmával lépett pályára.

Két nevet maga az MLSZ is nyilvánosságra hozott a kerethirdető sajtótájékoztató előtt: a ZTE védője, Mocsi Attila újoncként kapott meghívót, míg Varga Kevin először kapott meghívót a mostani NL-sorozatban.

Maximálisan bízom minden játékosomban, hiszen egyikük sem véletlenül tagja a keretnek.

Ezúttal is vannak újoncaink, Kerkez Milos legutóbb csak a padon kapott helyet, de ezúttal akár be is mutatkozhat, Mocsi Attila pedig kerettagként is újonc. Folyamatosan akarjuk meghívni a kerettagságot kiérdemlő fiatalokat, hogy szokják a komoly nemzetközi mérkőzések színvonalát és bizonyíthassanak” – így a kapitány.

A teljes névsort délután kettőkor közölte a szövetségi kapitány, íme:

MLSZ / Twitter

A magyar válogatott szeptember 23-án Lipcsében a német válogatott ellen lép pályára, majd három nappal később Olaszországot fogadja a Puskás Arénában. Marco Rossi csapata négy fordulót követően nagy meglepetésre vezeti elitdivíziós csoportját, miután Angliát oda-vissza legyőzte, ikszelt a németekkel és egyedül Olaszországban kapott ki. A csoport győztese továbbjut a sorozat négyes döntőjébe, míg az utolsó kiesik a B divízióba – jelenleg a kétpontos Anglia a negyedik.

Ismerjük az ellenfeleink szintjét, erősségeit. Azt hiszem, Németország a legnehezebb csapat, akivel szembe kerülhettünk. Hat-hét játékosuk alapember a Bayern Münchenben, azt pedig mindenki láthatja, hogy a bajor csapat mire képes. A német és az olasz válogatott ellen is nagyon nehéz lesz, de ezúttal is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobban megnehezítsük a dolgukat, és a szurkolóink ismét büszkék lehessenek ránk

– idézi a kapitányt a szövetség honlapja.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC)

Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (LASK), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (ZTE FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahçe FK)

Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (FC Union Berlin), Styles Callum (Millwall FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Szalai Ádám (FC Basel), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vancsa Zalán (Lommel SK), Varga Kevin (Hatayspor)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik