Magyar foci

Fehérvár-edző: A Fradi-meccsnek az első félidő után vége volt

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI
Súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett a Fehérvár FC a Ferencváros vendégeként a labdarúgó NB I 3. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Michael Boris edző szerint nagyon csalódott, de már a nemzetközi kupameccsre koncentrál.

A zöld-fehérek az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, hiszen Auzqui, Mercier és Traoré góljaival háromgólos előnyt harcoltak ki, a negyedik találatot Boli a 91. percben szerezte.

Kapcsolódó
Nagyon beverte szezonbeli első bajnoki gólját a Fradi kölcsönjátékosa
Szánthó Regő révén kezdte meg a gólgyártást a DAC a besztercebányaiak ellen.

Michael Boris, a Fehérvár edzője azt mondta, a Puskás Akadémia és a Qarabag elleni mérkőzéseket megtekintve úgy látta, hogy a letámadásokkal nem nagyon tud mit kezdeni az FTC, zavarba hozhatók a védők.

„Sokkal jobban szerettünk volna feljebb húzódni, ez azonban nem sikerült. Az első 5 perc után eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy későn érkezünk a labdához, nem azokban a terekben mozgunk, ahol labdát tudunk szerezni. A második és a harmadik gól megengedhetetlen hibák után született. Gyakorlatilag az első félidő után a meccsnek vége volt. Nem emlékszem arra, hogy az első játékrészben lett volna kaput eltaláló lövésünk, a második félidőben kétszer vettük célba a hazai kaput, de gólt nem sikerült szereznünk” – mondta.

Hozzátette, hogy bár csalódott, de a jövő héten egy Köln elleni idegenbeli Konferencia Liga-mérkőzés vár csapatára.

A 35. percben Kenan Kodro állapotáról a mérkőzés után nem tudott még mit mondani, de úgy fogalmazott, nem nézett ki jól az állapota.

Mindenképp kórházi kivizsgálásra lesz szüksége. Azt még nem tudom megmondani, hogy héten számíthatok-e a játékára.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik