Magyar foci

Kapushiba miatt nem nyert az emberhátrányban küzdő Vasas

Az újonc Vasas több mint egy órát emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I harmadik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A Debrecen aktívabban kezdett, Jova Levente több bravúros védést is bemutatott, így meglepetést keltett, hogy a 21. percben Berecz Zsombor jóvoltából a vendégek szereztek vezetést.

Kapcsolódó
Nem sok időt töltött a Fradinál a januárban vett csatár
Fortune Bassey visszatér a cseh ligába.

Nyolc perccel később emberhátrányba került Vasas, mert Baráth Botond durván letalpalta Bárány Donátot, és azonnal piros lapot kapott – de ezt a helyzeti előnyt a hazaiak nem tudták kihasználni a félidőig.

Sőt, úgy tűnt, átok ül rajtuk, mert Bárány a kapufát találta el, ha meg helyzetig jutottak, akkor ismét Jova védett.

A kapusátok azonban őt is elérte, a 86. percben Saná Gomes beadásánál a kapujából kifutó Jova a saját csapattársától nem fért hozzá a labdához, így Dorian Babunszkinak nem volt nehéz dolga eltalálni az üres kaput (1-1).

A vége maradt a döntetlen, így mindkét csapat harmadszor ikszelt az idényben, azaz három kör után is nyeretlenek, illetve veretlenek.

NB I, 3. forduló

Debreceni VSC – Vasas FC 1-1 (0-1)
Debrecen, 5665 néző
v.: Bogár
Debrecen: Megyeri – Kusnyír (Baranyai, 54.), Romancsuk, Deslandes, Gomes – Baráth P. (Neofitidisz, 56.), Dzsudzsák, Ferenczi J. (Horváth K., a szünetben) – Sós (Bévárdi, a szünetben), Szécsi (Babunszki, 70.) – Bárány
Vasas: Jova – Iyinbor (Ihrig-Farkas, 90.), Baráth B., Otigba – Szivacski, Berecz, Hinora (Cipf, 82.), Hidi P. (Hidi S., 71.), Silye – Holender (Szalai J., 71.), Radó (Deutsch L., a szünetben)
gól: Babunszki (86.), illetve Berecz (21.)
sárga lap: Baráth P. (37.), Bévárdi (54.), Neofitidisz (61.), illetve Hinora (36.), Jova (69.), Hidi P. (69.), Hidi S. (73.), Szivacski (92.)
piros lap: Baráth B. (29.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik