Magyar foci bajnokok ligája

Csercseszov: A nézők talán a múltban élnek, de örülök, hogy revánsot vettünk

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző annak nem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy az 1992-es, 4-1-es vereségért éppen 4-1-es győzelemmel vágott vissza a Ferencváros a Slovan Bratislavának, de annak örül, hogy sikerült revánsot venni a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

„A nézők talán a múltban élnek. Az, ami akkor történt, már történelem, ez pedig a XXI. század. Mi a jelenre és a mai meccsre koncentráltunk. Annak természetesen azért örülök, hogy revánsot vettünk” – mondta az MTI kérdésére az orosz szakember, aki arról is beszélt, hogy még nincs itt az ideje az ünneplésnek, mert ez csak egy fontos lépés volt a BL-csoportkör felé.

Kapcsolódó
Botka: Úgy készültem, 100 százalék, hogy kiállítanak
A Fradi válogatott játékosa sohasem érzett még akkora örömöt, mint most a Slovan kiverésekor.

Arra a felvetésre, hogy magyar csapat a legrangosabb európai kupasorozatban még sosem jutott tovább hazai vereséget követően, úgy reagált, hogy ezt nem tudta, de jobb is így, mert ez csak még egy pszichológiai probléma lett volna.

„Megfelelő felkészülés és elemzés kellett ahhoz, hogy fordítsunk, illetve hogy a játékosok mindent végrehajtsanak, amit megbeszéltünk. A Slovan indult jobb helyzetből, de tudtam, hogy remek csapatot irányítok, amely képes fordítani.

Nagyrészt az zajlott a pályán, amit mi akartunk

– adta meg a siker titkát Csercseszov, aki személyes sikeréről nem akart beszélni, mondván nem lehet külön választani mit jelent a csapatnak, a szurkolóknak, vagy neki, mert ezt együtt érték el.

A tréner elárulta, az első meccs után egyenként beszélt a játékosaival, a vezetést megszerző Boli esetében például mondta neki, hogy ne aggódjon, a visszavágón gólt fog szerezni.

Kapcsolódó
Harminc év után visszavágott a Fradi a Slovannak
A hazai vereség után Pozsonyban nem volt ellenfél.

A következő kör kapcsán annyit mondott Csercseszov, hogy a Ferencváros megfigyelője jelen volt Zürichben, ahol végül a Qarabag jutott tovább, de először még nem az azeri bajnokra, hanem Puskás Akadémiára készül a csapata.

Adrián Zoltán / 24.hu Laidouni szép góllal állította be a végeredményt

Kollégája, egyben jó barátja, Vladimir Weiss magára vállalta a kiesés felelősségét, amit azzal indokolt, hogy rosszul cserélt, elmondása szerint túlzottan elragadták az érzelmei. Kifejtette, hogy a Ferencváros hatékonyan és nagy kockázattal futballozott, ami nem lepte meg, mert az FTC erősebb támadásban, mint védekezésben.

A Ferencváros hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereségét követően 4-1-re győzött Pozsonyban, így 5-3-as összesítéssel búcsúztatta a Slovant, ezzel már biztosan – sorozatban negyedszer – a csoportkörben szerepelhet valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia Ligában.

A BL-selejtező harmadik fordulójának párosítása

Bajnokok ága:
Qarabag (azeri) – FERENCVÁROS
Maccabi Haifa (izraeli) – Apollon Limassol (ciprusi)
Ludogorec (bolgár) – Dinamo Zagreb (horvát)
Sheriff Tiraspol (moldovai) – Viktoria Plzen (cseh)
Bodö/Glimt (norvég) – Zalgiris (litván)
Crvena zvezda (szerb) – Pjunik Jereván (örmény)

 

Nem bajnokok ága:
AS Monaco (francia) – PSV Eindhoven (holland)
Dinamo Kijev (ukrán) – Sturm Graz (osztrák)
Union Saint-Gilloise (belga) – Rangers FC (skót)
Benfica (portugál) – Midtjylland (dán)

Olvasói sztorik