Magyar foci

A DVSC vett egy görög zsákbamacskát

dvsc.hu
dvsc.hu

Július elején jelentette be a DVSC, hogy az örmény NOAH Group többségi tulajdonrészt vásárolt az NB I-es futballklubban. A konzorcium több focicsapatot is megvett már, de meglehetősen kevés sikerrel. Ennek a birodalomnak lett része a DVSC.

Nos, az új tulajdonosok nem tétlenkednek. Miközben a debreceni akadémián hemzsegnek az utánpótlás válogatott labdarúgók, ők egészen szlovákiáig szaladtak, hogy onnan szerződtessenek egy görög utánótlás válogatott középpályást.

„Tovább erősít a DVSC, amely leigazolta Georgios Neofytidist, a görög labdarúgót. A 21 esztendős védekező középpályással három évre írt alá a klub” – számolt be a klub honlapja, avagy ők úgy érzik a jó Georgios érkezése mindeképp jót tesz majd a csapat előremenetelének.

Hát, meglátjuk, vajon ez a zsákbamacska mekkorát ugrik. A honlap elárulja, a korosztályos válogatottakban rendre szerepet kapott Neofytidis az Olympiakoszban kezdett el futballozni, csapatkapitánya volt a görög óriásklub U17-es és U19-es gárdájának is, majd Szlovákiába, a Michalovce és a Zlate Moravce együttesébe vezetett az útja.

A mértékadó transfermarkt.com 200 ezer euróra taksálja az értékét a görög középpályásnak, aki a legutóbbi szezonban 18 alkalommal lépett pályára a szlovák élvonalban.

Olvasói sztorik