Magyar foci

„Posztján az NB I egyik legjobb játékosa” – új igazolást jelentett be a Honvéd

honvedfc.hu
honvedfc.hu

Belső védővel erősített a Budapest Honvéd, amely pénteken jelentette be, hogy Herdi Prenga Kispesten folytatja. A Transfermarkt szerint a kétszeres albán válogatott labdarúgó szerződése lejárt Kisvárdán, így szabadon igazolhatóként érkezik.

Nikola Mitrovichoz hasonlóan Herdi Prengát sem kell különösebben bemutatni a szurkolóknak, hiszen a posztján az NB I egyik legjobb játékosa. Herdi nemcsak határozott védő, hanem remekül is passzol, és abban is van már tapasztalata, hogy miként lehetsz sikeres a magyar bajnokságban

– mondta a friss szerzeményről Chris Dogherty, a Honvéd sportigazgatója.

Kapcsolódó
Magyarok külföldön: BL-ben szereplő tanítványai vannak, itthon még akadémiai edző sem lehetne
Vissza-visszatérő sorozatba kezd a Ziccer: olyan magyar futballszakembereket mutatunk be, akik jelentősebb futballmúlt nélkül küzdötték fel magukat olyan szintre, hogy külföldön vált piacképessé a tudásuk. Első vendégünk Militár Iván.

A 27 éves Prenga úgy nyilatkozott, hogy beszélt Chris Docherty sportigazgatóval és Tam Courts vezetőedzővel, tetszett, amit felvázoltak, ő pedig szeretett volna Magyarországon maradni és egy jó csapatban játszani. Úgy érzi, hogy jól döntött.

Herdi Prenga 2021 januárjában lett a Kisvárda játékosa, másfél év alatt 37 NB I-es mérkőzésen játszott, kulcsszerepe volt a klub NB I-es ezüstérmében. Ő a Honvéd negyedik nyári szerzeménye Christian Gomis, Maxim Plakuschenko és Nikola Mitrovic után.

A Budapest Honvéd az elmúlt két szezonban rendre a kiesés ellen küzdött. 2021-ben a tizedik helyen zárt, míg idén kilencedik lett a tizenkét csapatos NB I-ben.

Olvasói sztorik