Magyar foci bajnokok ligája

Eldőlt, melyik csapat ellen kezdi a BL-selejtezőt a Fradi

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A kazah bajnok Tobol Kosztanaj lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában. Az európai szövetségben (UEFA) kedden sorsolták ki a párosítást, amelyet a magyar bajnoki címvédő az 1. csoport egyik kiemeltjeként várt.

A párharcok első mérkőzését július 5-én vagy 6-án, a visszavágókat egy héttel később játsszák. Az FTC idegenben kezd.

Kapcsolódó
Idő előtt véget ér a Fradi ausztriai edzőtábora
Megvan, hogy mely öt csapat közül kerül ki majd az ellenfél a Bajnokok Ligája-selejtező első körében.

Továbbjutás esetén az első körhöz hasonlóan a második fordulóban is kiemelt lesz az FTC, annak a sorsolását szerdán tartják. Az első fordulós párharcok vesztesei a Konferencia Liga-selejtező második fordulójában folytathatják szereplésüket. A főtáblára jutáshoz négy fordulót kell nyerni a BL-selejtezőben.

A kétszeres kazah bajnok Tobol az Intertotó Kupában két alkalommal is ment három kört, de többnyire az jellemző rá, hogy már rögtön az első párharcát elveszíti a nemzetközi kupaporondon. Kivétel volt ez alól 2018-ban az Európa Liga, tavaly pedig a Konferencia Liga selejtezője, de akkor a csapat fennakadt a második akadályon. A naptári év szerint rendezett kazah bajnokságban sem áll valami fényesen, az eddigi 12 mérkőzéséből ötöt nyert meg három döntetlen és négy vereség mellett – igaz, így is csak négy ponttal van elmaradva az éllovastól.

A magyar bajnok Ferencváros a legutóbbi idényben az Európa Ligában, azt megelőzően pedig a Bajnokok Ligájában jutott el a csoportkörig.

Olvasói sztorik