Magyar foci bajnokok ligája

Már csak lelki fájdalmai vannak a Fradi válogatott középpályásának

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A súlyos sérülésből felépült Sigér Dávid szerint rá kell szolgálnia Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző bizalmára ahhoz, hogy állandó kezdőként térhessen vissza a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatába.

Kapcsolódó

A 31 éves középpályás az M4 Sport Sporthíradóban szerdán elmondta, sérülése teljesen rendbe jött, a térde százszázalékos állapotban van, de meccshiánnyal küzd, ezért csúcsformájának visszanyeréséhez a kezdőcsapatba kell majd kerülnie.

A Ferencváros ugyanakkor folyamatosan erősít, évről évre egyre jobb játékostársakkal futballozhatok, ez pedig azt is jelenti, hogy nehezebb bekerülni az együttesbe

– idézte az MTI Sigért. Kiemelte, most már leginkább csak lelki fájdalmai vannak, és a családja nélkül még nehezebben viselte volna a rehabilitáció időszakát, amely alatt sok mindenből kimaradt.

A tétmeccsen 276 napnyi szünet után, április végén visszatért középpályás a szerződéshosszabbításáról úgy vélekedett, a hosszú kihagyás miatt az új megállapodás leginkább a sérülése előtti három évben nyújtott teljesítményének szólhat.

„Természetesen jót tett a lelkemnek, és azon leszek, hogy megháláljam a klub bizalmát” – fogalmazott Sigér, akivel május 13-án hosszabbított az FTC.

A 14-szeres válogatott játékos úgy gondolja, a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülés nem a realitás a Ferencváros számára, ugyanakkor ez a kitűzött cél, és ennek eléréséért mindent meg is fognak tenni.

Folyamatosan fejlődünk és szeretnénk minden szezonban ott lenni nemzetközi szinten is a mezőnyben, de realitásnak most inkább az Európa Liga, vagy a Konferencia Liga csoportköre tűnik

– jelentette ki Sigér.

Olvasói sztorik