Magyar foci

Két gólja után kiállították a bedurvult Sallói Dánielt

Hét nyeretlen bajnoki után ismét győzött a Sporting Kansas City labdarúgócsapata, azonban a Colorado Rapids elleni 2-1-es siker vezéráldozatokkal is járt.

A hazaiak mindkét gólját Sallói Dániel szerezte, aki a 24. percben szép egyéni akció végén talált be (1-0), majd ugyan öt perc múlva Lucas Esteves egyenlített, a második félidő elején ismét a magyar válogatott támadó volt eredményes, beállítva a 2-1-es végeredményt.

Sallói az összes tétmeccset tekintve immáron 43-szor volt eredményes a Sporting színeiben, ezzel Chris Kleinnel holtversenyben a hatodik legeredményesebb labdarúgó a klub történetében.

A meccs parázs jelenetekkel ért véget, a 96. percben Sallói nagyon durván felrúgta a félpálya közelében az uruguayi Nicolás Mezquidát, mire a brazil bekk Lucas Esteves lendületből fellökte a magyar játékost. A bíró mindkettőt azonnal kiállította, de kapott egy pirosat a hazaiak spanyol játékosa, Andreu Fontás is.

Öt perccel korábban második sárga lapja miatt a vendégek Arsenaltól kölcsönkapott játékosát, Auston Trustyt is kiállították, így végül mindkét csapat kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.

A Philadelphia Union gól nélküli döntetlent játszott az Inter Miamival, a hazaiaknál Gazdag Dániel végig a pályán volt. A Dallas 2-1-re kikapott a Vancouver Whitecaps vendégeként, Schön Szabolcs ezúttal sem kapott lehetőséget.

MLS

Philadelphia Union – Inter Miami 0-0
Sporting Kansas City – Colorado Rapids 2-1 (1-1)
Vancouver Whitecaps – FC Dallas 2-1 (0-1)

Olvasói sztorik