Magyar foci

Dzsudzsák lábában volt a győzelem, de kihagyta a tizenegyest

M4 Sport
M4 Sport

0-0-s döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Zalaegerszeg az NB I 26. fordulójában. A ZTE egymást követő hatodik bajnokiján maradt veretlen, ezeken még csak gólt sem kapott.

Kapcsolódó
Eladták alóla a csapatot, ezért távozhatott a ZTE edzője
Waltner Róbert szerződésbontása mindenkit váratlanul ért.

A zalaegerszegiek meglepő edzőváltás után léptek pályára, Waltner Róbert ugyanis váratlanul lemondott, így Molnár Balázs dirigált most már az oldalvonal mellől. A felejthető első félidő után a második játékrészben egy-egy nagy helyzet adódott:

a 62. percben előbb Dzsudzsák Balázs hagyott ki egy tizenegyest (Demjén Patrik védte az alsó sarok irányába tartó lövést), majd Zsóri Dániel lőtt a kapusba egy ziccert, Hrabina Alex pedig a duplázást is hárította.

Dzsudzsák kihagyott tizenegyese:

Ekkor úgy tűnt, hogy majd felpörögnek az események, de utána sok pontatlanság volt a pálya támadó harmadában mind a két oldalon, így végül nagyobb helyzet nem alakult ki. A ZTE így maradt a negyedik helyen, a Loki pedig megelőzte a Honvédot és pontszámban beérte a Fehérvárt, de a riválisok még pályára lépnek a fordulóban.

Olvasói sztorik