Magyar foci

Vancsa Zalán az U19-es válogatott kulcsembere volt az Eb-selejtezőben

Az U19-es labdarúgó-válogatott szombaton 3-0-ra legyőzte Skóciát az Európa-bajnokság elitkörös selejtezőjében.

Vancsa Zalán a kezdőben kapott helyet, amit nagyon meghálált, mivel a 35. percben kiharcolt egy tizenegyest, amit Németh Dániel értékesíteni is tudott. Nem sokkal később egy szép egyéni villanással Németh meg is duplázta az előnyt, Vancsa passza után egy lövőcsellel becsapott két védőt, majd a kapuba gurított.

Kapcsolódó
„Igenis vannak világszínvonalú tehetségeink” – 3 millió euróért adta el 17 éves játékosát az MTK
Vancsa Zalánt a Manchester Cityt is működtető City Football Group vette meg, de nem Angliában, hanem Belgiumban játszhat majd.

Térfélcsere után egy veszélyes lövést kellett Senkó Zsombornak védenie, de a mieink veszélyesebbek voltak, a 73. percben Vancsa harcolt ki egy lehetőséget, amit Horváth Rajmund ki is használt. A hajrában aztán fel is tehette volna a pontot az i-re Vancsa Zalán, de nyolc méterről leadott lövése nem volt az igazi és ezt védeni tudta a skót kapus.

Skócia legyőzte a csoportelsőként elitkörbe jutó Törökországot, amely aztán Izraeltől 3-1-re kikapott szombaton. Mivel a magyar csapat gól nélküli döntetlent játszott Izraellel, jelenleg vezeti a csoportját. A négyesből csak az első helyezett jut tovább, így az sem mindegy, hogy Izrael mit játszik zárásként Skóciával, de legjobb lenne egy nagy arányú törökverés.

Eredmények – U19-es Eb-selejtező, 2. forduló

Magyarország-Skócia 3-0
Izrael-Törökország 3-1

Az állás:

Magyarország – 4 pont
Izrael – 4 pont
Skócia – 3 pont
Törökország – 0 pont

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik