Magyar foci

„Bevallom, könnyes szemmel távoztam” – Juhász Roland nem félti a kieséstől a Vidit

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Történelmi mélyponton van a Fehérvár labdarúgócsapata, amely egymást követő hat bajnokiját veszítette el, amire ezt megelőzően az 1998/99-es szezonban volt példa, akkor ráadásul kiesett a csapat az élvonalból. Most is veszélyes helyre csúszott vissza a Vidi, csak négy ponttal van a kiesőzóna előtt, mielőtt a hétvégén a címvédő és élen álló Ferencvárost fogadja.

Kapcsolódó
Klubtörténeti mélypont, kilátástalan játék – így várja a Vidi a Fradit
Váratlan mélységekben a Fehérvár focicsapata, amely egymást követő hat bajnokiján kapott ki, közben pedig a másodosztályú ETO ellen még a kupából is kiesett. Az idén pont nélkül álló csapat mintha elfelejtett volna támadni.

A Fehérvár már edzőváltáson is átesett, Szabics Imrét február közepén menesztették, igaz, a helyére kinevezett Michael Borisszal eddig minden mérkőzését elveszítette a csapat. Szabiccsak együtt két korábbi játékos, Juhász Roland és Torghelle Sándor is távozott a szakmai stábból, most előbbi volt az M4 vendége, mint mondta, nem volt könnyű a búcsú.

Kilenc év után egy munkahelyet elhagyni nehéz, nagyon sok emlék kavargott bennem. Őszintén bevallom, könnyes szemmel távoztam, amikor kisétáltam a stadionunktól

mondta a 95-szörös válogatott Juhász, aki a menesztés óta nem járt Székesfehérváron, de egyszer majd szeretne visszatérni.

Egyelőre várja az új lehetőségeket, a szíve inkább a sportvezetőség felé húz. Ami pedig magát illeti: játékosként érzelgős volt, ezt edzőként próbálta visszafogni, úgy érzi, érdemes volt a dolgokat kétszer is meggondolni. A csapatot a hullámvölgy ellenére nem félti.

A kieséstől nem féltem a klubot, tudom, milyen minőséget képvisel a csapat

– mondta Juhész Roland az M4-nek, szerinte az döntheti majd el a következő meccseket, hogy mennyire akarják a sikert a játékosok. Még több futballistától várja, hogy a csapat élére álljanak.

Olvasói sztorik