Magyar foci

Meghalt Fenyvesi Máté, az FTC örökös bajnoka

88 éves korában meghalt Fenyvesi Máté, az FTC egykori kiváló, válogatott labdarúgója, sportvezetője, a klub örökös bajnoka.

Fenyvesi Máté Jánoshalmán született 1933. szeptember 19-én, s a Kecskeméti Kinizsin keresztül vezetett az útja a Fradiba, igaz a Honvéd is csábította. 1953-ban debütált az FTC-ben, amelyet akkor még Budapesti Kinizsinek neveztek.

1954 szeptemberében debütált az Aranycsapatban Románia ellen. Nem volt könnyű helyzetben, ez volt a válogatott első mérkőzése az elvesztett világbajnoki döntő.

A kezdetektől fogva mindig úgy léptem pályára, hogy a maximumot kell nyújtanom. Egy kicsit sem szabad lazsálni, mert akkor legközelebb még többet enged meg magának az ember.

Tulajdonképpen ez volt az ars poétikám. Rengeteget edzettem Gyetvai Laci bácsival, a Fradi korábbi klasszisával. Máig hálás vagyok, hogy annyit dolgozott velem. Indított kívül, belül, elfutottam, beadtam neki, aztán kezdtük elölről, százszor, ezerszer. Érdemes volt, hiszen a pontos beadásokat nagy hatékonysággal tudták értékesíteni belül a jól fejelő csatárok: Mátrai, Orosz, Mészáros, Kertész, Vilezsál. Igyekeztem úgy fölemelni a labdát, hogy a csatárok jól rá tudjanak bólintani, úgy ugyanis nagyobb erőt lehet beleadni a mozdulatba” – idézte a Fradi.hu korábbi nyilatkozatát.

Első sikere klubunkkal a 1958-as Magyar Népköztársasági-kupa megnyerése volt, amelyet a hatvanas években négy bajnoki cím követett (1963, 1964, 1967 és 1968), valamint a VVK-diadal.

A Vásárvárosok Kupájának 1965-ös döntőjében, Torinóban az ő fejes gólja döntötte el a Juventus elleni csatát.

Az égnek álló hegyes frizurája miatt Tüskének becézett labdarúgó 1962 és 1965 között testvérével, Józseffel is együtt játszhatott a Fradiban, amelyből 1969-ben vonult vissza. A klub színeiben 551 mérkőzésen 164 gólt ért el.

A magyar válogatottban – ahol gyakran védekező feladatokat is kapott – 1954 és 1966 között 76 alkalommal lépett pályára, ezeken 8 találatig jutott, tagja volt az 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző csapatnak.

„Ha felejthetetlen válogatott mérkőzést kellene említenem, az osztrákok elleni 1-0 lenne, amikor is a döntő fontosságú, továbbjutást jelentő gólt fejeltem, í¬gy az én találatommal jutottunk ki az angliai világbajnokságra! Nagy volt a tét, ha csak döntetlen, már nem mi utazunk a vb-re!” – emlékezett vissza Fenyvesi az 1965-ös találkozóra.

Pályafutása lezárása után állatorvosként dolgozott és politikusként is szerepet vállalt a közéletben. 1999-ben, a százéves jubileum idején visszatért a Ferencvároshoz, mint a klub ügyvezető elnöke.

Haláláig az FTC baráti kör tiszteletbeli elnöke is volt.

Olvasói sztorik