Vajda János / MTI
Magyar foci sport

Középpályás érkezését jelentette be az Újpest

Vincent Onovo fél szezon után visszatér Újpestre, jelentette be az NB I-es klub hétfőn. A középpályás nyáron igazolt a dán Randershez, amelynek első csapatában az ősszel összesen 14 meccsen lépett pályára, ebből 8-szor a bajnokságban és 3-3 alkalommal pedig a helyi, illetve a nemzetközi (Konferencia Liga) kupában.

A 26 éves nigériai játékos több játéklehetőségre vágyik, ezért felvette az Újpesttel a kapcsolatot, ahol tárt karokkal fogadták, így, miután a két csapat is megegyezett egymással, a szezon hátralévő részében kölcsönben visszatér az NB I-be.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. A csapat minden meccsét követtem, azután is, hogy eligazoltam,

mert attól, hogy elmentem, még nem jelenti azt, hogy a szívem ezen részét hátra hagytam volna.

Úgy érzem, hogy jó formában vagyok, szerintem gyorsan fogok tudok alkalmazkodni az új játékrendszerhez, az új vezetőedző elképzeléseihez” – mondta Onovo az újpesti klubhonlapnak.

Minden erősítés ráfér a csapatra, amely 20 fordulót követően az utolsó helyen áll a magyar élvonalban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.