Magyar foci

93. perces bombagóllal jutott tovább az Újpest a kupában

A címvédő Újpest hazai pályán, hátrányból fordítva győzte le 2-1-re a Kisvárdát és ezzel bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe.

Kapcsolódó
Gyönyörű bombagólokkal ment tovább a Fehérvár
Szegeden győzött és már negyeddöntős a Magyar Kupában.

Az NB I-ben harmadik Kisvárda már az első félidőben is közel járt ahhoz kétszer, hogy megszerezze a vezetést, ám egészen a 67. percig kellett várni a találkozó első találatára: egy jobb oldali támadás végén, Peteleu visszatett labdájából volt eredményes Camaj. Szinte egyből kiegyenlített az Újpest, a csereként beállt Simon Krisztián második labdaérintéséből talált be.

A 93. percben még kiharcolt egy szabadrúgást a hazai csapat, Csongvai pedig 22 méterről, a sorfal felett védhetetlenül lőtt a felső sarokba.

Azt követően, hogy a hétvégi vereségnél az újpesti drukkerek „kurva gyenge”-rigmussal szidták a kiesőhelyre csúszó csapatot, most a lefújás után percekig éltették a játékosokat.

Szombaton az NB III-as Kazincbarcika volt az első továbbjutó, amely a szintén harmadosztályú Ceglédet verte.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő

Újpest FC – Kisvárda Master Good 2-1 (0-0)
gól: Simon K. (74.), Csongvai (90+3.), illetve Peteleu (67.)

 

Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) – MOL Fehérvár FC 0-3 (0-2)
gól: Nego (14.), Petrjak (16.), Kővári (53., öngól)

 

A szerdai program
13.00: Nagykanizsa (NB III) – ETO FC Győr (NB II)
17.00: Csákvár (NB II) – Paks
17.00: Békéscsaba (NB II) – Gyirmót
17.15: Kecskemét (NB II) – Budapest Honvéd
20.00: Vasas (NB II) – Ferencváros

Olvasói sztorik