Kolár tagja volt az 1972-73-as, az 1973-74-es, az 1974-75-ös, az 1977-78-as és az 1978-79-es bajnokcsapatnak, 1969-ben és 1975-ben is kupát nyert. Az Újpesttel bejutott a Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntőjébe 1973-74-ben. A magyar válogatottban 1973-1975 között öt találkozón szerepelt.
1982-ben Finnországba, a Haka együtteséhez igazolt. 1987-ig a Valkeakosken Haka, 1988-89-ben a Finnairin Palloilijat (FinnPa), majd 1989-90-ben a Hangö Bollklub játékosa volt. 1982-ben és 1985-ben csapatával megnyerte a Finn Kupát, az 1983–84-es idényben a legjobb nyolcig jutott a Hakával a Kupagyőztesek Európa-kupájában.
Noha visszavonulása után elsősorban az üzleti életben tevékenykedett, 1991-től edzőként is dolgozott Finnországban, a FinnPa, a Järvenpään Palloseura, a Vantaan Pallo-70, s végül a Musan Salama együttesénél.
„Végtelenül intelligens ember volt, talán túlságosan jó. Bandi nem akart kéregetni. Nem ivott, nem dohányzott. A végén iszonyatos fájdalommal küszködött, de gyógyszerre nem futotta. Egy vödörben végezte el a szükségleteit. Csapvizet ivott, ami újabb betegségekkel fertőzte meg, és lefogyott 48 kilóra, öngyilkos akart lenni” – mesélte Dunai Ede a Blikknek.
A focistáról készült könyvbe az általa írt levelek is bekerültek, megmutatva, hogyan teltek a napjai.
„Összesen annyi ruhám van, amennyi rajtam lóg. Szakadt és koszos mind. Ennyim maradt… Ha legalább orvosra és gyógyszerre lenne pénzem… A hónap utolsó napjaira már kajára se marad. Olyankor jó esetben kukoricadarát eszem sóval és vízzel… Volt, hogy öt napig egy falatot sem ettem. A nyomornegyed közepén áram és víz nélküli viskóban élek.
A földön, koszos pokrócon alszom, hangyák, legyek, szúnyogok és patkányok társaságában. Majd szétmegy a fejem, ahogy zümmögnek, csípnek, cincognak és vinnyognak. Amit látnak, mindent megrágnak. De legfőképpen engem. Kiszívják a vérem az utolsó cseppig…
Az író azt mondta, szeretné, ha sikerülne négymillió forintot összegyűjtenie, hogy legalább a futballista földi maradványait hazahozhassák.
