Magyar foci

Sallói Dánielt szeretné a Fehérvár, de ő topligába és BL-be vágyik

Jamie Squire / Getty Images via AFP
Jamie Squire / Getty Images via AFP
Sallói Dánielt még egyéves szerződés köti a Sporting Kansas City futballcsapatához, ahol rendkívül jól érzi magát, de adott esetben szívesen kipróbálná magát az öt európai topliga valamelyikében. Édesapja, a Mol Fehérvár FC-nél sportigazgatóként dolgozó Sallói István nagyon szeretné, ha Dániel a Vidibe igazolna; a támadó a Sport 24-nek elárulta, mit gondol a hazatérésről.

„Huszonöt éves vagyok. Most éreztem azt, hogy érettebb focit játszottam, és megtaláltam azt a játékot, amivel a karrierem hátralévő részében futballoznom kell” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Sallói Dániel,

aki remek szezont zárt az MLS-ben: 16 gólja mellé 8 gólpassz is összejött neki.

A Kansasnak a negyeddöntő jelentette a végállomást az észak-amerikai labdarúgóligában, a kiesés után érkezett haza a válogatott játékos, akinek igencsak hiányzott már a családja.

Kapcsolódó
Dúsgazdagon a kiesés ellen: mit tanulhat a Newcastle a Man City kínos karácsonyából?
A Newcastle United új, szaúdi tulajdonosi körének pénztárcája kifogyhatatlannak tűnik, ám a csapat képtelen kikeveredni a veszélyzónából. Vajon mit tehet a klub a kiesés elkerüléséért?

„Mindig szeretünk karácsonyi vásárba járni. Anyukám készített magyar ételeket, most éppen húslevessel és rakott krumplival fogadott, ez mindig jólesik; karácsonykor pedig lesz majd egy kis halászlé. Azért tényleg jó hazajönni, és magyar ételeket enni, amikor külföldön lakik az ember.”

Édesanyja főztjéhez ritkán van szerencséje, hiszen sem a koronavírus, sem pedig a távolság nem könnyíti meg a család helyzetét. „Sajnos, most nem tudtak kijönni, meg tavaly sem a covid miatt. De azért mindig megpróbálnak kijönni egy évben egyszer.”

Arról is beszélt, hogy mi volt számára a legemlékezetesebb az idei évben.

A válogatottat mindenképpen megemlíteném, hiszen nagy álma egy focistának, hogy a nemzeti csapatban bemutatkozhasson.

De nekem az All-Star-meccs is nagy dolog volt, hiszen aki bekerül ebbe a ligába, annak ez egy olyan esemény, amelyért mindenki küzd, hogy oda tudjon kerülni.”

A szezon MLS-es álomcsapatába viszont nem sikerült helyet szereznie.

„Kicsit elszomorított, mert számítottam rá. Főleg azért is, mert ott voltam az MVP-esélyesek között, a top ötben, úgyhogy ez számomra kicsit érthetetlen.

Kivoltam, de aztán túltettem magam rajta. Úgy látszik, minden nem jöhet össze, úgyhogy jövőre azért kell küzdenem, hogy ott lehessek az All-Star-csapatban.

Sallói szerződéséből egy év van még hátra, és lehetséges, hogy előbb-utóbb Európában is újra kipróbálja magát.

„Akkor jönnék vissza Európába, ha tényleg lenne egy olyan lehetőség, ami dobna a karrieremen, gondolok itt a top öt bajnokság valamelyikére vagy a BL-szereplésre. Tehát tényleg valami olyan lehetőségre, amelyért megéri eligazolni. Ha lesz ilyen esély, akkor elgondolkozom rajta, de jelenleg egyéves szerződés köt a Sporting Kansas Cityhez. Meglátjuk, mit hoz a jövő, nyitott vagyok. Huszonöt éves vagyok, lesz még pár év a karrieremben, jól kell döntenem.”

Édesapja, Sallói István a Mol Fehérvár FC-nél sportigazgatóként dolgozik, felmerül a kérdés: szóba jött-e esetleg köztük, hogy a Fehérvár leigazolja?

Igen, apa nagyon szeretne leigazolni, de ez engem nem érdekel jelenleg

– mosolyodott el Sallói Dániel.

Olvasói sztorik