Élő Magyar foci

Győzelemmel búcsúzott a vb-selejtezőtől a magyar válogatott

JANEK SKARZYNSKI / AFP
JANEK SKARZYNSKI / AFP
Bár a mérkőzés nagy részében a lengyelek irányították a mérkőzést, mégis győzött Varsóban a magyar labdarúgó-válogatott. A világbajnoki selejtezők utolsó fordulójában Schäfer András és Gazdag Dániel góljai hozták meg a 2-1-es sikert, a csapat így a negyedik helyen végzett az I csoportban.

Az első hazai helyzetre bő tíz percet kellett várni, és a folytatásban is a hazaiak diktálták a tempót. Dibusznak a 19. percben kellett először védenie Bednarek helyzeténél.

Kapcsolódó
Belfastban elszálltak az olaszok, Svájc kijutott a vébére
Az Európa-bajnok így pótselejtezőre kényszerül majd.

Aztán a 37. percben egy pontrúgás után, hatalmas hazai védelmi hibát kihasználva vezetést szerzett a csapat, Nagy Zsolt jobbról ívelt középre egy szabadrúgást, a labda megcsúszott egy lengyel fejen, Schäfer pedig közelről a hálóba bólintott (0-1).

A második félidő két veszélyes magyar kontrával indult, Varga, majd Schön lövését is védte Szczesny. Gólt azonban a lengyelek szereztek, egy szöglet után Bednarek visszafejelt labdája Szalai Attiláról pattant fel, Swiderski pedig a jobb sarokba bólintott (1-1).

A várt lengyel rohamok elmaradtak, sőt tíz perccel a befejezés előtt újra vezetést szerzett a magyar csapat, két cserejátékos, Kiss Tamás és Gazdag Dániel hozták össze a gyönyörű gólt: előbbi nagyszerűen tette középre a labdát jobbról, utóbbi pedig egy igazítás után 12 méterről kilőtte a bal felső sarkot (1-2).

Az MTI tudósítása szerint a közel 60 ezres lengyel szurkolótábor egy része öt perccel a rendes játékidő vége előtt elindult hazafele, ők már nem hallották a hazai füttykoncertet, amely a pótselejtezőt érő második helyen végző válogatottat búcsúztatta Varsóban.

Vb-selejtező, I csoport, 10. forduló

Lengyelország–Magyarország 1–2 (0-1)
Varsó, Nemzeti Stadion
v.: Tiago Martins (portugál)
Lengyelország: Szczesny – Dawidowicz, Kedziora, Bednarek, Puchacz (Płacheta, 83.) – Cash (Józwiak, 46.), Linetty (Frankowski, 65.), Klich, Moder (Zielinski, 46.) – Swiderski, Piatek (Milik, 65.).
Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai Attila – Nego, Nagy Á. (Vécsei, 89.), Schäfer, Nagy Zs., – Varga K. (Gazdag, 58.), Szalai Ádám (Hahn, 89.), Schön (Kiss Tamás, 72.)
gól: Swiderski (61.), illetve Schäfer  (37.), Gazdag (80.)

 

San Marino – Anglia 0-10 (0-6)
gól: Maguire (6.), Fabbri (15., öngól), Kane (27., 32., 39., 42. – az elsőt és a harmadikat 11-esből), Smith Rowe (58.), Mings (69.), Abraham (78.), Saka (79.)
piros lap: Rossi (68., San Marino)

 

Albánia – Andorra 1-0 (0-0)
gól: Cekici (73. – 11-esből)

 

A végeredmény:
1. Anglia 26 pont
2. Lengyelország 20
3. Albánia 18
4. Magyarország 17
5. Andorra 6
6. San Marino 0

Újabb helyzetecske

Váratlan magyar helyzet, ezúttal Schönhöz jutott el a labda az ötösön belül, de nem tudott vele kapura fordulni.

Varga beadása veszélyt keltett

Ez akár helyzet is lehetett volna, Varga Kevin beadására nem érkezett csapattárs, de Szczesny kapus beleért a labdába, ami középre pattant ki.. Jó lett volna második hullámban valaki.

Dibusz nagyot védett

A lengyel fölény először érett komolyabb helyzetté, egy jobb oldali beadást Bednarek nem ért el, de leütközte Dibuszt, azonban mindketten feltápászkodtak, és amikor Bednarek ismét lövőhelyzetbe került volna, a Fradi kapusa elpöckölte a labdát.

Zörögnek a csontok

Barátság ide vagy oda, azért néhány kemény rúgás és pár könyökös már elcsattant mindkét oldalon.

Hosszú...

Varga Kevin 25 méteres szabadrúgásból középre akart ívelni, de a labda az alapvonal mögött esett le…

Nagy besárgult

Nagy Zsolt durván felrúgta Dawidowiczot, megvan a meccs első sárga lapja.

Lengyel nyomás

Lengyel nyomással kezdődött meg a mérkőzést, az első szabadrúgásuk után a fél csapatot lesen hagytuk,

Javítani az elmúlt 34 év mérlegén

A két csapat eddig 33 alkalommal találkozott egymással, a mérleg 20 magyar győzelem, 5 döntetlen, 8 lengyel siker. Azonban az 1987. szeptember 23-a óta lejátszott kilenc meccsen mindössze egyszer nyertünk.

Ez lesz a magyarok 966. hivatalos válogatott mérkőzése.

Négy változtatás

Marco Rossi kapitány négy helyen változtatott a legutóbbi felálláshoz képest: Botka Endre, Vécsei Bálint, Gazdag Dániel és Szoboszlai Dominik helyett Varsóban ezúttal Fiola Attila, Nagy Zsolt, Schäfer András és Varga Kevin lép pályára.

Győzni akarunk

Marco Rossi szövetségi kapitány a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, a lengyelek hazai pályán ünnepre készülnek, ezért várhatóan mindent megtesznek majd a győzelemért.

Nekünk is hasonlóak a szándékaink, csak úgy, mint minden alkalommal, amikor kimegyünk a pályára, büszkén szeretnénk képviselni Magyarországot

– mondta Rossi.

Cél a 3. hely

A legjobb esetben is csak a harmadik lehet csoportjában a magyar válogatott, amely az utolsó forduló előtt 14, Albánia 15 ponttal rendelkezik. De ehhez Albániának ki kellene kapnia otthon Andorrától, vagy ha nyer Varsóban, akkor az albán pontvesztés is a harmadik pozíciót eredményezné Marco Rossi együttesének.

Olvasói sztorik