Magyar foci

Szalai Attila: Bántott, hogy az elmúlt két év eredményeit egy szempillantás alatt elfelejtették néhányan

Matthew Ashton - AMA/Getty Images
Matthew Ashton - AMA/Getty Images

Szalai Attila a MOL Csapat honlapjának adott interjúban mesélt a válogatottságról. A magyar válogatott védelmének alappillére elárulta, hogy

  • válogatottnak lenni önmagában motiváció anélkül is, hogy milyen téttel bír az adott mérkőzés,
  • az elmúlt két évben a válogatott fejlődésének hála ő maga is sokat fejlődött,
  • mentálisan erős játékosnak tartja magát, akit a nagy elvárások és egy gyengébb meccs is motivál, hogy jobb legyen.

Ugyanakkor Szalai arról is beszélt, hogy az Albánia ellen elveszített két vb-selejtező a csapattagok számára is súlyos pofon volt, amely miatt rosszul esett a játékosoknak, hogy a szurkolók kritizálták őket.

„Az, hogy a szurkolók mellettünk állnak, és hisznek bennünk, egyáltalán nem a véletlen műve. Sokat tettünk érte, hogy így legyen, és bár sajnáljuk, hogy egyeseknél egy-egy rosszul sikerült meccs is elég, hogy elveszítse a bizalmát, tudjuk, hogy a többség mellettünk áll akkor is, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elterveztük.

Nem hiszem, hogy volt szurkoló, aki nálunk csalódottabb volt például a két albánok elleni meccs után. Természetesen hozzánk is elérnek a reakciók, és engem is bántott, hogy az elmúlt két év eredményeit egy szempillantás alatt elfelejtették néhányan, de azzal csak saját magunkat húztuk volna le, ha belesüppedünk az önsajnálatba

– mondta Szalai.

Kapcsolódó
Egy helyi lap szerint a Chelsea török rekordért venné meg Szalai Attilát
A CNN Türk már azt is tudni véli, milyen fizetést kapna a magyar válogatott védő.

A hátvédre egyébként nagy feladatok várhatnak 2022-ben, mivel a válogatottság mellett úgy tűnik, magyar rekordot jelentő 23,5 millió euróért a Chelsea szerződteti a Fenerbahcétól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik