Magyar foci

A Honvéd edzője marad a nagy összeomlás után is, öt játékost viszont száműztek

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Komoly összeomlást mutatott be a Honvéd a Debrecen otthonában az NB I hétvégi fordulójában: a kispestiek a félidőben még 3-1-re vezettek, mégis pont nélkül maradtak, mert 14 perc alatt négy gólt is benyeltek, így a Loki végül 5-3-ra fordított.

Kapcsolódó

A Debrecenbe látogató Honvéd-drukkerek Horváth Ferenc távozását követelték, de úgy néz ki, Horváth megkapja a lehetőséget a vezetőségtől, hogy a vb-selejtezők miatti szünet alatt rendezze a sorokat. Az NSO azt írja, hogy azért nem maradt következmények nélkül a gyenge szereplés (12 forduló alatt 13 pont, ami csak eggyel több, mint a kiesőhelyen álló MTK-nak), mivel öt játékost is az NB III-as csapathoz irányítottak.

Ugyan az NSO nem ír neveket, a csapat történéseivel napi szinten foglalkozó szurkolói blogon azt lehet olvasni, Eppel Márton, Balogh Norbert, Mohamed Mezghrani, Zinédine Machach, valamint Lukas Klemenz tartozik a száműzöttek közé. Közülük Balogh és Mezghrani végigjátszotta a debreceni meccset, Klemenz kezdőként 75 percet kapott, Eppel és Machach pedig a hajrában szállt be.

A Honvéd a szünet után az MTK ellen folytatja, amelytől a második fordulóban 1-0-ra kikapott. Mivel most mindkét csapat pocsék helyzetben van, feszült meccsre van kilátás.

Olvasói sztorik