Magyar foci

A Honvéd csapatkapitánya sírva kért bocsánatot a szurkolóktól

M4 Sport
M4 Sport

A 17. perctől emberhátrányban játszott, mégis nyerni tudott a Mezőkövesd 3-2-re Kispesten. Pedig a meccs előtt a Honvéd edzője, Horváth Ferenc nagyon fogadkozott, hogy mindenképp nyerni szeretnének, hogy szépen köszöntsék a kispesti ultrákat, akik 30 éve hozták létre első szervezett szurkolói csoportjukat, amely az Ultra Red Boys nevet kapta, és az első hazai ultracsoportnak számított.

Úgy tűnt, a meccsen korán hátrányba kerülő Honvéd végül kihasználja a létszámfölényt, és behúzza a meccset, hiszen Nenad Lukic góljával a 81. percben átvette a vezetést. Az utolsó percekben azonban a Mezőkövesd két gólt is szerzett, és a Honvéd csapatkapitánya, Batik Bence mindkettőnél hibázott, előbb eladta a labdát a saját 16-osa környékén, majd az ő kezezése miatt ítélt büntetőt Bognár Tamás játékvezető, ebből szerezte Cseri Tamást a kövesdi sikert eredményező gólt.

Batikot érthető módon megviselték a hibák, és a lefújás után sírva kért bocsánatot a drukkerektől.

Győzelmével a Mezőkövesd megelőzte a Honvédot, és hatodik a tabellán 14 pontjával, míg a kispestiek a nyolcadik helyet foglalják el.

A tabella:

1. Kisvárda Master Good 10 6 2 2 15-10 20 pont
2. Ferencváros 9 6 1 2 18-9 19
3. Puskás Akadémia FC 9 6 1 2 13-9 19
4. Paksi FC 10 4 2 4 26-22 14
5. ZTE FC 10 4 2 4 17-20 14
6. Mezőkövesd Zsóry FC 10 4 2 4 13-17 14
7. MOL Fehérvár FC 10 3 5 2 11-10 14
8. Budapest Honvéd 10 4 1 5 17-17 13
9. MTK Budapest 10 3 2 5 9-12 11
10. Debreceni VSC 10 2 3 5 19-19 9
11. Gyirmót FC Győr 10 2 3 5 11-18 9
12. Újpest FC 10 1 4 5 11-17 7

 

A 11. forduló programja:
október 29., péntek:
MOL Fehérvár FC – Paksi FC 19.45

 

október 30., szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC 14.45
MTK Budapest – Debreceni VSC 17.00
Gyirmót FC Győr – Ferencvárosi TC 19.30

 

október 31., vasárnap:
Kisvárda Master Good – ZTE FC 14.30
Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd 17.00

Olvasói sztorik