PA Images via Getty Images
Magyar foci sport

Ma lenne 80 éves Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó

Nyolcvan éve, 1941. szeptember 15-én született Albert Flórián, aki a mai napig az egyetlen magyar labdarúgó, aki aranylabdát nyert.

Albert 1952-ben került Budapestre egy toborzót követően, az akkor a Kinizsi nevet viselő Ferencvároshoz, az egyetlen klubhoz, amelyben játszott. Tizenhét évesen mutatkozott be az NB I-ben, a zöld-fehérek a Diósgyőr ellen az ő két góljával győztek.

A Ferencváros csapatában 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett. Négyszeres bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), 1972-ben kupagyőztes, 1960-ban, 1961-ben és 1965-ben gólkirály, 1965-ben tagja volt a Vásárvárosok Kupáját (VVK) nyerő csapatnak, amely a döntőben a Juventus ellen nyert.

Az utánpótlás válogatottban 17 alkalommal játszott, a nagyválogatottban 1959. június 18-án mutatkoztt be és összesen 75-ször képviselte hazánkat. Tagja volt az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett magyar válogatottnak és az 1964-es madridi Európa-bajnokságon szintén harmadik nemzeti együttesnek. A válogatottal az 1962-es chilei világbajnokságon holtversenyben gólkirály lett 4 találatával.

Pályafutásának legnagyobb elismeréseként 1967-ben elnyerte a France Football Aranylabdáját, a legjobb európai futballistát megillető elismerést technikai és taktikai kvalitásait elismerve.

A magyar labdarúgás legendája 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült, 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. 2007-ben szülőfaluja, Hercegszántó első díszpolgára lett, 2010-ben Budapesten avatták a főváros díszpolgárává. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a magyar labdarúgás területén végzett példa értékű sportolói és edzői tevékenysége, életpályája elismeréseként.

PA Images via Getty Images Albert Flórián

A labdarúgó-szövetség 2011-ben ünnepséget rendezett Albert Flórián 70. születésnapja alkalmából, ezen még jókedvű, életvidám volt, de nem sokkal később kórházba került, koszorúér-műtétet hajtottak végre rajta, október 30-án szívinfarktusban elhunyt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.