MTI/Czeglédi Zsolt
Magyar foci sport

A szünet után tönkre verte ellenfelét a Debrecen

Az újonc Gyirmót 5-0-ra kapott ki az élvonalba frissen visszajutó Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. A DVSC-nek négy nyeretlen bajnoki, és sorozatban két vereség után sikerült újra győznie, míg a változatlanul nyeretlen Gyirmót ebben az idényben harmadszor kapott ki.

Az első félidőben a vendégek voltak valamivel aktívabbak, kapufáig is eljutottak, a hazai közönség pedig nagyjából félóra elteltével füttyszóval és bekiabálásokkal jelezte, hogy ennél többet várna. A szünetig viszont gól nem esett, a hivatalos statisztika pedig azt támasztotta alá, hogy valóban a Gyirmót volt a kezdeményezőbb, írja az MTI.

Egészen más mentalitásban folytatta viszont a meccset a Debrecen, amely a fordulás után hat perc alatt kétszer is betalált a rivális kapujába. A vendégek gyors szépítő találatát videobírózás után les miatt érvénytelenítették, a hajdúsági együttes pedig 12 perccel később már négygólos különbséggel vezetett, miután a csereként beállt Sós Bence két perc alatt duplázott. Csertői Aurél vezetőedző négyes (!) cserével próbált frissíteni a Gyirmóton, amely azonban továbbra sem tudta felvenni a küzdelmet a házigazdával. A hajrához közelítve a DVSC megszerezte az ötödik gólját is, ezzel végleg eldöntötte az összecsapást.

NB I, 6. forduló

Debreceni VSC-Gyirmót FC Győr 5-0 (0-0)

gólszerzők: Bévárdi (47.), Ugrai (51., 77.), Sós (64., 66.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.