Magyar foci

Jó csapatnak tartja a Ferencvárost, de saját magára koncentrál a svájci bajnok

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A svájci Young Boys a hazai pályán kiharcolt 3-2-es előnyből várja a Ferencváros elleni visszavágót a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörében. A vendégek vezetőedzője, David Wagner jónak látja csapata esélyeit és a futballisták edzésmunkáját is megfelelőnek találta az elmúlt egy hétben, így meggyőző teljesítményt vár az együttestől.

Legfontosabb az volt, hogy elkerüljük a sérülést. De természetesen az is jó, hogy az idény rajtja óta most először volt öt napunk egyhuzamban meccs nélkül

– indokolta a szakember a hétvégi bajnoki találkozó elhalasztását.

Kapcsolódó
Olyan előny lesz a Fradinak a telt ház, mint a Young Boysnak volt a műfű
Az első meccsen duplázó Franck Bolival elbeszélgetett, a jelek szerint ez használt a csatár esetében.

Wagner szerint a Ferencváros egy jó csapat, amely képes gólerős futballra, ezért csakis százszázalékos koncentrációval lehet legyőzni. Megjegyezte, a zöld-fehérek arénája jó atmoszférájú stadion, ami akár hatással lehet a mérkőzésre is, de számukra az a legfontosabb, hogy saját játékukat játsszák.

A Ferencváros-Young Boys mérkőzés kedden 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL 32 csapatos főtábláján, míg a vesztese az Európa-liga ugyancsak 32 együttest számláló csoportkörében szerepelhet ősszel. Az FTC siker esetén az első magyar csapat lenne, amely két egymást követő idényben is a BL főtáblájára jutna.

Olvasói sztorik