Magyar foci sport

Győri drukkerek balhéztak az NB II-es bajnokijuk után

Botrányos utóélete lett az NB II-es ETO FC Győr-Szentlőrinc bajnokinak.

Az 1-1-re végződő meccs után a győri drukkerek mindenképp verekedni akartak. Egyrészt a vendégek Marius Maduka nagybátyjába kötöttek bele egy közeli benzinkútnál, másrészt az ellenfél szurkolóját is megtámadták.

„A mérkőzés lefújását követően a hazai lelátó alsó karéjához sétáltunk, hogy lepacsizzunk az egyik szurkolónkkal. Tudniillik, az úriember süketnémaként minden meccsünkre elkísér minket, a légynek sem szokott ártani. Az úriember ezután elindult a kocsijához, közben a győri szurkolók is lejöttek az emeletről. Miközben átmentünk a vendégszektorhoz, hallottuk a kiabálásokat a főlelátóról. Futottunk vissza, de a biztonsági emberek nem engedtek fel. Kértük, hogy mehessek oda és segíthessek a hozzátartozóinknak.

Az úriembert egy 8-10 fős társaság egyik tagja ököllel úgy megütötte, hogy belilult az arca. Ezután nagy nehezen le tudtuk hívni az 5-6 hozzátartozónkat a lelátóról és pályán keresztül a klubházba jöttek velünk, biztonságban.

– mondta a Csakfocinak a Szentlőrinc peratív vezetője, Kovácsevics Dusán.

A vendégek egyik játékosa, Marius Maduka is kellemetlenséggel szembesült, mivel nagybátyját több ízben is inzultus érte a győri mérkőzés alkalmával. Őt is megkérdezte a portál a történtekről.

„Körülbelül 7 fiatal srác odajött hozzám, és megkérdezte, mit csinálok. Mondtam nekik, jöttem megnézni a testvérem fiát. Nagyon mérgesek voltak. Otthagytam őket és iparkodtam az autómhoz. Megláttam az autómat, elhajtottam, mert féltem. Aztán egy közlekedési lámpa után, amikor a benzinkútnál vettem egy üveg vizet, észrevettem, az autóm fékrendszere nem jól működik. Leparkoltam, kiszálltam, hogy ellenőrizzem.

Sokan még hazafelé tartottak a stadionból, amikor egy másik, körülbelül 5 férfiból álló csoport ismét rám rontott. Megpróbáltak kötekedni velem, és “Fekete Pákónak” neveztek. Amikor észrevettem, hogy senkit sem érdekel, mi történik velem, kihasználtam azt a kevés esélyt, hogy elfussak előlük és otthagytam az autómat.”

Kovácsevics szerint volt ellenőr a mérkőzésen, akinek tudomására hozták, mi történt a lelátón és azon kívül is. A klubvezető reménykedik az MLSZ szigorú fellépésében.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.