Botrányos utóélete lett az NB II-es ETO FC Győr-Szentlőrinc bajnokinak.
Az 1-1-re végződő meccs után a győri drukkerek mindenképp verekedni akartak. Egyrészt a vendégek Marius Maduka nagybátyjába kötöttek bele egy közeli benzinkútnál, másrészt az ellenfél szurkolóját is megtámadták.
„A mérkőzés lefújását követően a hazai lelátó alsó karéjához sétáltunk, hogy lepacsizzunk az egyik szurkolónkkal. Tudniillik, az úriember süketnémaként minden meccsünkre elkísér minket, a légynek sem szokott ártani. Az úriember ezután elindult a kocsijához, közben a győri szurkolók is lejöttek az emeletről. Miközben átmentünk a vendégszektorhoz, hallottuk a kiabálásokat a főlelátóról. Futottunk vissza, de a biztonsági emberek nem engedtek fel. Kértük, hogy mehessek oda és segíthessek a hozzátartozóinknak.
Az úriembert egy 8-10 fős társaság egyik tagja ököllel úgy megütötte, hogy belilult az arca. Ezután nagy nehezen le tudtuk hívni az 5-6 hozzátartozónkat a lelátóról és pályán keresztül a klubházba jöttek velünk, biztonságban.
– mondta a Csakfocinak a Szentlőrinc peratív vezetője, Kovácsevics Dusán.
A vendégek egyik játékosa, Marius Maduka is kellemetlenséggel szembesült, mivel nagybátyját több ízben is inzultus érte a győri mérkőzés alkalmával. Őt is megkérdezte a portál a történtekről.
„Körülbelül 7 fiatal srác odajött hozzám, és megkérdezte, mit csinálok. Mondtam nekik, jöttem megnézni a testvérem fiát. Nagyon mérgesek voltak. Otthagytam őket és iparkodtam az autómhoz. Megláttam az autómat, elhajtottam, mert féltem. Aztán egy közlekedési lámpa után, amikor a benzinkútnál vettem egy üveg vizet, észrevettem, az autóm fékrendszere nem jól működik. Leparkoltam, kiszálltam, hogy ellenőrizzem.
Kovácsevics szerint volt ellenőr a mérkőzésen, akinek tudomására hozták, mi történt a lelátón és azon kívül is. A klubvezető reménykedik az MLSZ szigorú fellépésében.