Magyar foci

A dán éllovasnál folytatja az Újpest kulcsembere

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Három és fél év után távozik Újpestről a 25 éves nigériai középpályás, Vincent Onovo, aki 2024 végéig a dán bajnokság első helyén álló Randers FC-hez szerződött.

Kapcsolódó
Bolgár csatárral erősített a ZTE
Preslav Borukov kék-fehérben folytatja pályafutását.

A magyar klub csupán annyit közölt hivatalos honlapján, hogy a játékos új kihívások elé néz, ugyanakkor a dán Randers közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodnia a középpályással.

„Nagyon örülünk, hogy sikerült megszereznünk, olyan játékos, akivel szemben nagy elvárásaink vannak” – nyilatkozta a sportigazgató, Sören Pedersen, aki az FC Basel elleni kupamérkőzésen személyesen is megfigyelhette a játékost.

Abszolút megerősítettek a látottak abban, amit már a videofelvételek alapján leszűrtünk: sokat futó, jó fizikumú, labdabiztos játékosról van szó

– tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik