Magyar foci

Eindhovenbe igazolt az Újpesten elfelejtett magyar középpályás

https://www.fc-eindhoven.nl/
https://www.fc-eindhoven.nl/

Érdekes, egyben reményei szerint sikeres fordulatot vett Rácz Barnabás karrierje – vette észre a csakfoci.hu. A szombathelyi nevelésű játékos 2019. februárjában érkezett Újpestre, ahol kezdetben bizalmat szavazott neki Nebojsa Vignjevics vezetőedző, később hol játszott, hol nem.

Idén januárban Michael Oenningnél végleg megváltozott a helyzete, szerződést bontott a lila-fehér klubbal. Azóta csapat nélkül tengődött, holott a transzfermarkt.com 200 ezer euróra taksálja az értékét.

Rácz azonban nem adta fel és némiképp meglepő módon nem egy első, vagy egy alacsonyabb osztályú magyar csapatnál kötött ki, hanem meg sem állt Hollandiáig.

A PSV kistestvére, a kisebbik eindhoveni klub pénteki cikkében ezzel a videóval mutatta be új szerzeményét, akit a próbajáték után Marc Scheepers technikai igazgató úgy mutatott be, mint egy remek technikai adottságokkal és kiváló rúgótechnikával rendelkező játékos, aki a középpálya több pontján is bevethető.

A magyar játékos az FC Eindhovennel egy évre szóló szerződést kötött, és 78-as mezben akár már a pénteki, Emmen elleni bajnokin pályára léphet a holland másodosztályban.

Olvasói sztorik