Magyar foci

Elmenekült, hogy élhessen, győztes gólt szerzett Genovában

onathan Moscrop/Getty Images
onathan Moscrop/Getty Images

14 évesen elmenekült hazájából, öt államot átszelve nyolc hónap alatt érkezett meg Olaszországba, ahol hamar kitűnt tehetségével Yayah Kallon.

A Sierra Leone-i születésű, 20 éves csatár május 22-én, a Cagliari ellen bemutatkozott az olasz élvonalban, most pénteken, élete második genovai tétmérkőzésén pedig ugyancsak csereként beszállva győztes gólt szerzett.

Sierra Leonéban van egy terrorista csoport, amely elrabolja a gyerekeket, hogy katonákká nevelje őket. A szüleim attól tartottak, hogy ez velem is megtörténhet, ezért úgy döntöttek, hogy hagynak elmenni. Nem akartam, de ez volt a legjobb dolog, amit tehettem

– mesélte még májusban.

A Genoa az Olazs Kupa 2021-22-es kiírásának első fordulójában a másodosztályú Perugiát fogadta, amely tíz perc alatt kétgólos előnyre tett szert. Ez a félidő végéig kiegyenlítette a hazai csapat, a győztes gólt végül a szünetben beállt Kallon szerezte a 87. percben – nem is akármilyen módon.

A Genoa szurkolói számára nem ez volt az egyetlen nagy hír: korábbi terveivel ellentétben mégsem vonul vissza az északmacedón Goran Pandev, aki újabb szerződést kötött a csapattal. A 38 éves támadó a nyári Európa-bajnokság után akart visszavonulni, de meggondolta magát.

Olasz Kupa, 1. forduló

Genoa – Perugia (II.) 3-2 (2-2)
Pordenone (II.) – Spezia 1-3 (0-2)

Olvasói sztorik