Nigel Pearson vezetőedző elmondása szerint a magyar válogatott Nagy Ádám távozni szeretne az angol másodosztályú Bristol City labdarúgóklubtól.
A Bristol házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Blackpool csapatával a Championship első fordulójának szombati játéknapján, de a középpályás nem szerepelt a hazaiak keretében.
A meccs után Nigel Pearson elmondta, a magyar futballista nem sérülés vagy taktikai okok miatt nem játszott, hanem azért, mert el akarja hagyni a csapatot.
Nagy Ádám jól van, de kifejezte távozási szándékát, és fontosabb, hogy olyan játékosok szerepeljenek, akik itt akarnak maradni
– idézi a Bristol Post a szakvezetőt.
Hozzátette, a klub még nem kapott ajánlatot a Bologna korábbi középpályásáért, akinek jövő nyárig szól a szerződése. A 26 éves Nagy két évvel ezelőtt igazolt a Bristolhoz, de bokasérülése miatt első idényében sok időt kellett kihagynia. A klub tavaly nyáron elengedte volna, de nem kapott megfelelő ajánlatot érte.
A helyi lap szerint ez most változhat, mert a magyar labdarúgó jól teljesített a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon. Az 51-szeres válogatott Nagy 61 mérkőzésen három gólt szerzett a Bristol City színeiben.