Laurens Lindhout/Soccrates/Getty Images
Magyar foci sport

Szalai Ádám: Csalódottság van bennem, az egész karrierem során végigkísér majd

Szalai Ádám a Csakfocinak adott interjúban elárulta, hogy annyira csalódott az Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulója miatt, hogy az egész pályafutásában kísérti majd, hogy Németország kiegyenlített.

Kapcsolódó
Szalai Ádám: Fáj, talán még nem fájt ennyire
A csapatkapitány rövid, de tartalmas üzenetet közölt a meccs után.

A magyar csapatkapitány szerzett vezetést ezen a mérkőzésen, amire ugyan volt válasza Joachim Löw csapatának, de azonnal gólt fejelt Schäfer András. Már-már úgytűnt a mieinknek összejön a bravúrgyőzelem, de a 84. percben Leon Goretzka beállította a 2-2-s végeredményt, amivel kiestünk.

Csalódottság van bennem és azt érzem, hogy ez az egész karrierem során végigkísér majd. Elképesztő csapatmunka, összetartás jellemezte a felkészülésünket, amit csak mi tudunk, akik ezt átéltük. Iszonyatosan csalódott vagyok, hogy 6-7 percen múlt a továbbjutásunk

– magyarázta a csatár.

Szalai Ádám ezután a szurkolókat dicsérte, kiemelve, hogy mekkora erőt ad a csapatnak és hogy nélkülük nem tudott volna ilyen szépen szerepelni a válogatott. Elmondása szerint ezért is motiválta a játékosokat, hogy a teljesítményükkel segítsenek az embereknek is erőt gyűjteni a folytatáshoz. Neki egyébként különösen nehéz éve volt, hiszen a Mainz keretéből kikerült egy időre, így veszélybe került az Eb-szereplése.

„Nem volt csapatom, futkároztam egyedül az erdőben és csak az járt a fejemben, hogy nyáron hazai Eb lesz és ott akarok lenni. Akkor már hetek óta nem láttam labdát, de a szövetségi kapitány így is számított rám a bolgárok, majd pedig Izland ellen is. Ez óriási lökést adott mentálisan, ha még testileg nem is voltam olyan formában, hogy az általam elgondolt mértékben segíteni tudjam a csapatot.”

Nagyon hasonló interjú jelent meg a Nemzeti Sporton is Szalai Ádámmal, szinte egyidőben a Csakfocival, ebben arról is beszélt a csatár, hogy hallgatott a részletekről, hogy a sajtó „ne a klub és játékosa közötti sárdobálástól” legyen hangos. Ugyanakkor meg volt győződve az igazáról.

Belül éreztem, hogy nem hibáztam. Az egész karrierem során én voltam, illetve vagyok saját magam legnagyobb kritikusa, mindig beismertem a hibáimat, mert csak így tudok tükörbe nézni. Annál az esetnél viszont a csapatot és a társaimat védtem, belül tudtam, hogy igazam van.

Az esetleges téli klubváltásról azt mondta az NSO-nak Szalai, hogy a válogatott érdekében olyan bajnokságban akart szerepelni, ami magas szinten tudja tartani őt és erre nem feltétlenül lett volna lehetősége. Emellett a mainzi csapattársak kiállása miatt is úgy érezte, ehhez a közösséghez akar tartozni.

Kapcsolódó
Ha valakinek még lenne kétsége afelől, mennyire fontos Szalai Ádám a válogatottnak, nézze meg ezt a képet
Marco Rossi azt mondta a csapatkapitányról, hogy pótolhatatlan, leválthatatlan.

Szintén mesélt az NSO-nak fejsérüléséről is Szalai. A csapatkapitány a franciák elleni mérkőzésen került kórházba egy fejét ért ütéstől. Ezután az orvosokkal és betegekkel közösen nézte a meccset és mint elmondta, nagyon élvezte, hogy így szorítanak a csapatért. Miután kiderült, hogy játszhat, újra örömet okozott a nagyon lelkes ezerfős magyar szurkolótábor is. Mindkét interjúban nyiltan kimondta,

„A világ legjobb szurkolótábora a miénk!”

Zárásként a Nemzeti Sportnak arról beszélt Szalai, hogy szeretne kijutni a jövő évi katari világbajnokságra is a válogatottal. A Csakfocinál azzal fejeződött be a beszélgetés, hogy megtervezte már a karrierje végét is, de addig mindenképp topbajnokságban szeretne játszani, amíg erővel bírja. Ami utána jön, az egyelőre titok.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.