Magyar foci bajnokok ligája

3-0-ról várja a Fradi a meccset, de az edző szerint nem szabad elkényelmesedni

fradi.hu
fradi.hu

Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a hazai pályán 3-0-ra megnyert találkozó ellenére is komolyan kell vennie együttesének a koszovói FC Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóját.

„Jó helyzetből várjuk a mérkőzést, hiszen hazai pályán 3-0-ra nyertünk. Ugyanakkor nem szabad elkényelmesednünk. Fontos, hogy még semmi sem dőlt el és a keddi kilencven perc során is nagyon koncentráltan kell futballoznunk. Komolyan kell vennünk a visszavágót is, kellően motiváltan kell hozzáállni, és ha ez sikerül, akkor sok helyzetünk lesz” – idézte a vezetőedzőt a hétfői sajtótájékoztatóról a klub honlapja.

Az osztrák szakember a Fadil Vokrri Stadionban rendezett eseménye megjegyezte, csapatának sokkal fegyelmezettebben kell védekeznie, mint tette azt a múlt héten a Groupama Arénában, és ezúttal sok helyzetet kell kialakítania, hogy azokat gólra váltsa.

Az előző meccsen mi voltunk a favoritok, magabiztosan nyertünk, így az ellenfelünknek kevesebb veszíteni valója van. A Prishtina fizikailag erős, technikailag pedig képzett. A legerősebb csapattal állunk majd fel kedden, én és a csapat is profiként áll majd hozzá a visszavágóhoz.

A koszovói összecsapást zárt kapuk mögött rendezik meg, Henry Wingo, az FTC amerikai védője szerint ez egyik csapatnak sem jelent előnyt, vagy hátrányt

„Mindenképpen jobban kell koncentrálni, élni kell a jó pozíció adta lehetőséggel, de ahogy vezetőedzőnk is mondta, még semmi sem dőlt el. Nehéz kilencven perc vár ránk, egymást segítve kell játszanunk, akkor jönnek majd a helyzetek és a gólok is. Motiváltak vagyunk, sikerre éhes a csapat” – tette hozzá Henry Wingo.

A Ferencváros az FC Prishtina búcsúztatása esetén a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield együttesével találkozik a selejtező második körében. Ha nem jutna tovább, a Konferencia-ligába átkerülve a walesi Connah’s Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.

Olvasói sztorik