Élő Magyar foci

70 perc küszködés után 7 perc alatt megszórta BL-ellefelét a Fradi

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Az új edző, Peter Stöger első tétmeccsén az FTC 3-0-ra győzött a koszovói Pristina ellen a BL-selejtező első fordulójában.

Bár az Európa-bajnokság még javában tart, sőt most jön a legizgalmasabb része, a magyar bajnok Ferencváros már most megkezdte a szereplést az európai porondon. Az előző idényben a BL-csoportkörig jutó Fradi első ellenfele a koszovói Pristina, amely már játékban volt, mivel az előselejtezőben előbb egy San Marinó-i, majd egy andorrai csapatot győzött le egyaránt 2-0-ra.

A 6. percben úgy tűnt, hogy hátrányba kerül a vadonatúj hazai mezét most avató Fradi, de John lesről fejelt a hazaiak kapujába.

A Fradi kapusát, Dibuszt kétszer is nehéz helyzetbe hozták a társak egy-egy hazaadással, majd az első negyedóra után fölénybe került a magyar bajnok, előbb Haratin találta el a lécet, majd Boli ziccerénél védett nagyot Nika.

A félidő legnagyobb helyzetét mégsem egy FTC-játékos, hanem John hagyta ki, aki már csak Dibusszal állt szemben, ám a jobb kapufa mellé emelt.

A második félidő elején bátran kezdett a Pristina, aztán a vendégek eladott labdáját Boli büntethette volna meg, de csak az oldalhálót találta el.

A kapuja előterét megszálló Pristinával sokáig nem tudott mit kezdeni a Fradi, aztán a 71. percben megtört a jég, Civic beadását Tokmac lőtte be. Innentől pedig beindult a magyar bajnok, négy perccel később Ryan Mmaee lőtte meg első gólját a klubban Mak remek alakítása után, majd újabb négy perc kellett a harmadik találathoz, Mmaee lefejelt labdája Blazic lábáról csorgott be.

Blazic aztán a saját kapujánál is fontos megmozdulást mutatott be, amikor a gólvonal környékén mentett, így maradt a háromgólos különbség, aminek elégnek kell lennie a július 13-án esedékes visszavágón.

A meccs statisztikája:

www.sofascore.com

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:

FTC – Pristina (koszovói) 3-0 (0-0)
Budapest, Groupama Aréna, 8765 néző
v.: Munro (skót)
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, Dvali, Civic – Sigér, Haratin (Vécsei, 89.) – Mak (Somália, 78.), Tokmac, Uzuni – Boli (R. Mmaee, 68.).
Pristina: Nika – B. Krasniqi (Bardhoku, 80.), Zyba, Bektesi, Mici – E. Krasniqi, Bosnjaku (Mankenda, 70.), Lilaj, Kryeziu – John (Tolaj, 81.), Hoti (Sabani, 80.).
gól: Tokmac (71.), R. Mmaee (74.), Blazic (78.)
sárga lap: Mak (49.), Dibusz (49.), illetve Zyba (15.), B. Krasniqi (45+3.), Hoti (54.), Lilaj (67.), Mici (90.)

 

További eredmények:
Fola (luxemburgi) – Lincoln (gibraltári) 2-2 (0-1)
Shkendija (északmacedón) – Mura (szlovén) 0-1 (0-1)
Zalgiris (litván) – Linfield (északír) 3-1 (2-0)
Flora (észt) – Hibernians (máltai) 2-0 (0-0)
Helsinki JK (finn) – Buducnost (montenegrói) 3-1 (3-1)
CFR Cluj (román) – Borac Banja Luka (bosnyák) 3-1 (2-1)

Meleg lesz

A pályán mindenképp, a Fradi honlapja azt írja, 34 fokos hőségben indul majd útjára a labda. Gyilkos tempóra épp emiatt nem érdemes számítani.

Az új edző most debütál

Szerhij Rebrov három bajnoki címmel a tarsolyában elhagyta a klubot, a helyére az osztrák Peter Stöger érkezett, aki dolgozott többek között az Austria Wiennél, a Kölnnél, valamint a Dortmundnál is.

Elkezdi a Fradi

Csupa régi arc a kezdőben, köztük két magyar, Dibusz és Sigér. Az ellenfél a koszovói Pristina.

Olvasói sztorik