Koszticsák Szilárd / MTI
Magyar foci bajnokok ligája

A Fradinak simán hoznia kell a BL-selejtező első körét

Az északír Linfield, az izlandi Valur, a máltai Hibernians és az előselejtező győztese közül kap ellenfelet a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának keddi sorsolásán, írta az MTI.

Kapcsolódó
Hajnal Tamás: Rebrov azt éreztette, mintha a klubnak kettőnk között kellett volna választania
Három évig dolgoztunk együtt Rebrovval, de soha nem mondta a szemembe, hogy problémája lenne velem – mondja Hajnal Tamás, az FTC sportmenedzsere, miután a távozó edző megjegyezte, hogy volt valaki a vezetőségben, akivel nem jött ki. Hajnal beszélt a két igazolásról, ami állítólag feldühítette Rebrovot, valamint arról, mi kellene ahhoz, hogy több magyar legyen a Fradi kezdőjében. Interjú.

Az FTC honlapjának híradása szerint a lehetséges ellenfelek köre azt követően szűkült, hogy az európai szövetség (UEFA) közzétette a selejtező első körének kiemeléseit. A magyar bajnoki címvédő kiemeltként várja a sorsolást, amelyre kedden 12 órától a svájci Nyonban kerül sor.

Az előselejtezőben a San Marinó-i Folgore, a koszovói Pristina, a feröeri HB Tórshavn és az andorrai Inter Club d’Escaldes szerepel.

A selejtező első fordulójában 32 csapat kezdi meg szereplését, ezeket négy csoportra osztották, mindegyikben négy-négy kiemelt és nem kiemelt csapattal.

A párharcok első mérkőzéseit július 6-7-én, a visszavágókat pedig 13-14-én játsszák. A második forduló sorsolását szerdán rendezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.