Illyés Tibor / MTI
Magyar foci sport

Nem tudta legyőzni a Felcsútot, még nem bajnok a Fradi

Az NB I-ben éllovas Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával, így még papíron nyitott a bajnoki cím sorsa.

De csak papíron, ugyanis az FTC előnye öt fordulóval a vége előtt 13 pont a második helyen álló felcsútiakkal szemben.

A címvédő úgy léphetett pályára, hogy ha nyer, akkor megszerzi a klub történetének 32. bajnoki címét. Ehhez képest a vendégek kezdtek jobban, Knezevic a 6. percben ziccert hibázott, de egy perccel később megszerezte a vezetést a Felcsút, Nunes fejelt egy szöglet után a hazai kapuba. Az első félidőben a felcsútiaknak volt még egy nagy gólszerzési lehetőségük, de Plsek a kapu fölé fejelt. A ferencvárosiak egy tizenegyest reklamáltak, amikor Deutsch kezére pattant a labda, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

A meccs utolsó negyedórájához közeledve, egy kimaradt felcsúti lehetőség után kezdte el igazán nyomás alá helyezni a vendégvédelmet a Ferencváros, sorra jöttek a helyzetek, majd egy lepattanó labdát Laidouni vágott közelről a hálóba a 77. percben.

A Fradi a 85. percben is tizenegyest reklamált, Szolnoki kezében akadt el egy beadás, ezúttal sem ítélt tizenegyest a játékvezető. Mivel 1-1 lett a vége, a bajnokavatás elnapolva, de a Felcsútnak már csak matematikai esélyes van az első helyre.

NB I, 28. forduló

Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 1-1 (0-1)

 

Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo, 68.), Blazic, Dvali (Haratin, 76.), Civic – Laidouni, Somália – Isael (Zubkov, 68.), Nguen, Uzuni (Sigér, 83.) – Boli (Baturina, 76.)

Puskás Akadémia: Tóth B. – Szolnoki, Spandler, Nunes, Deutsch L. – Slagveer (Komáromi, 91.), Corbu (Mance, 67.), Van Nieff, Kiss T. – Knezevic (Baluta, 80.), Plsek

 

gólszerzők: Laidouni (77.), illetve Nunes (7.)

sárga lap: Laidouni (65.), Blazic (70.), Haratin (90.), illetve Knezevic (30.), Slagveer (42.), Van Nieff (51.), Spandler (75.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.