Magyar foci

A Budafok edzője kifakadt: Amikor a Fradi ellen játszunk, rendre büntetőt ítélnek ellenünk

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Maradt az NB I utolsó helyén a Budafok, miután az újonc a második félidőben négy gólt is kapott az éllovas FTC-től.

Kapcsolódó
A Fradi kitömte a Budafokot, Sigér a forduló gólját szerezte
Egy büntető és egy kiállítás kellett, hogy a bajnok megtörje a kiesés ellen harcoló ellenfelet.

Pedig az első félidőben bátran játszott a Budafok, amely aztán a második felvonásban pár perc alatt lenullázta magát, előbb egy kezezés miatt megítélt büntetőből hátrányba került, majd a tizenegyes miatt sárga lapot kapó Huszti Andrást egy kakaskodás után kiállította a bíró, és az emberelőnyben játszó Fradi további három gólt szerzett.

„Amikor a Ferencváros ellen játszunk, rendre büntetőt ítélnek ellenünk. Újra megpróbálom majd értelmezni a szabályt és elmagyarázni a srácoknak, hogy hova tegyék a kezüket a tizenhatoson belül.

A mi esetünkben ilyenért sosem jár tizenegyes, az ellenfeleknek viszont mindig. Ráadásul a játékvezető sárga lappal is büntette a játékosomat egy ilyen helyzetben

– panaszkodott Csizmadia Csaba, a Budafok edzője a lefújás után.

A játékosként a Fradiban is megfordult edző azt is nehezményezte, hogy Huszti kiállítása előtt az egyik FTC-játékos a partvonalon kívül feküdt, mégis begurult a pályára.

„Bedobást végezhettünk el, ők pedig ebből csináltak egy olyan hisztit, kakaskodást, amely után mi kaptunk piros lapot. Ez nem tudom hova tenni. Innentől kezdve szakmailag nincs mit értékelni, nem adtuk fel, tettük a dolgunkat, de a Ferencváros előtt emberelőnyben nagyobb területek adódtak és a vendégek kihasználták a gólhelyzeteiket” – idézte az edzőt a Budafok honlapja.

A Budafok 3-0-ra, 2-1-re és 4-0-ra kapott ki a Fraditól a mostani idényben, és a zöld-fehérek kilenc góljából négy született tizenegyesből.

Olvasói sztorik