Az U21-es, félig hazai rendezésű – Szlovénia a másik házigazda – Európa-bajnokság szerda este tükörsima 3-0-s vereséggel indult Magyarország számára. Bár válogatottunk pályára lépő tagjai becsülettel küzdöttek, a magyar és a német válogatott játéka közötti minőségbeli különbséget semmi sem ábrázolja jobban, mint a mérkőzés alapstatisztikái, ahol a piros szín durván Stefan Kuntz csapata felé billent.
A tizenhat vizsgált játékelem közül csak háromban produkált nagyobb számot a magyar csapat, mégpedig a szabálytalanságok a sárga lapok, illetve a két kapus közti védések tekintetében – ezek nem az örömre okot adó kategóriák. Minden más téren a németek durva fölényét mutatja a statisztika. Lássuk, mi okozhatja a támadások és a veszélyes támadások, a szögletek, illetve a mindebből következő kapura lövések száma közti hatalmas differenciát, a magyar válogatott tehetetlenségét!
1. A német U21 inkább U23, a magyar közelebb áll az U19-hez
Ugyanis miközben az U21-es Európa-bajnokság nevében azt sugallja, hogy itt kérem 21 éves, vagy annál fiatalabb fiúk szaladgálhatnak csak a pályán, ezzel szemben a szabály szerint 1998. január 1. után született labdarúgók vehetnek részt a magyar-szlovén rendezésű tornán. Avagy gyepre léphetnek itt olyanok, akik már jócskán elmúltak 23 évesek. Minket az is sújtott, hogy a felnőtt és a U21-es Eb összecsúszásával megszűnt a lehetősége annak is, hogy a korosztályba beférő A-válogatott Szalai Attila, Schäfer András, vagy az egyébként sérült Szoboszlai Dominik itt játsszon.
Aki kicsit is képben van a fejlődésélettannal, az tudja, 23 éves korra még a fizikai téren később érő játékosok is minden téren felnőtté válnak, bőven utol kell érjék a normál ütemben növekvő, vagy a korán érő gyerekeket.
Ennek tudatában érdemes összevetni a két csapat kezdő tizenegyének átlagéletkorát. Tekintsük ezt a 17. objektív, statisztikai adatnak.
Bár elsőre szembeötlő a különbség a játékosok klubjai, és a két csapat kezdő tizenegye közötti piaci értékkülönbség között, mégse erre fókuszáljunk. Inkább arra, hogy a magyar válogatott átlagéletkora a 20,45 év, szemben a németek 21,7 évével. Már ez az 1,3 év differencia is árulkodó, de ha még jobban összevetjük a táblázatot, látszik, hogy
- a német válogatottban hét labdarúgó született az 1998-as évben,
- kettő már elmúlt 23 éves, további négy egy-két hónap múlva ünnepli a születésnapját,
- szemben az egyetlen 1998-as magyar (Zentán született, Szerbiából honosított) Szőke Adriánnal.
Tovább árnyalja a képet, hogy
- míg ellenfelünknél a két legfiatalabb 2000-ben született,
- addig nálunk négyen 2000-ben, ketten 2002-ben!
Aki foglalkozott már utánpótlásképzéssel, szülőként látott már bármilyen labdajátékban korosztályos mérkőzést, pontosan tudja, hogy egyévnyi korosztálykülönbség U9-U19-ig bezárólag komoly, futballban minimum három gól különbséget jelent az idősebb csapat javára.
2. A játékminőség különbsége azonban csak a korral nem magyarázható
Ez azonban mégiscsak U21-es Eb, ahol a szurkoló azt várja, akármelyik évben is születtek játékosaink, ha már pályára léptek, megfelelő játékszervezés és játékosminőség mellett mossák el ezt a korosztályos differenciát. Akár jogos is lehetne ez az elvárás, ha hazánkban a mai napig nem úgy tekintenének erre a korosztályra, mint akik „a felnőtt futball előszobájába léptek”. Itthon az utánpótlásképzés egészen kis kortól kezdve a felnőtt futballba való átvezetésig bezárólag ezt a szemléletet követi. A 19-20-21-22 éves labdarúgókat hazánkban egy-két kivételtől eltekintve ezért hívják a legjobb esetben is csak tehetségnek. Ennek megfelelően kapnak játékpercet a felnőtt első és a másodosztályban is a legjobbak.
Ezzel szemben a német labdarúgás koncepciója (az osztrák, svájci, belga, holland minta is ez) lassan két évtizede egészen más. A 2000-es évek elején lerakott futballreformjuk a futballistaképzés tervezett lezárását előrébb hozta. Nézőpontjuk szerint olyan hatékonysággal kell egészen fiatal korban kiválasztani, majd másfél évtizeden át úgy kell foglalkozni a labdarúgó-palántákkal, hogy az igazi tehetségek mind fizikai, mind taktikai, mind mentális értelemben 19 éves korukra készen álljanak a felnőtt futballra. (Ausztriában például U18-as az utolsó utánpótlás-bajnokság, utána ki-ki az addig megszerzett tudása, képessége szerint elérhető felnőtt futball valamelyik szintjén folytatja)
A Bundesliga-csapatok így is állnak hozzá a fiatalokhoz. E folyamatot kifejezetten segíti az, hogy az első-, másod-, harmadgenerációs bevándorlók gyermekei biológiailag korábban érnek az átlagnál – a magyarnál még inkább –, de láthatóan az echte németek közül is azok maradnak 19 évesen felszínen, akik sebességben, technikai tudásban már elérik a kívánt szintet, vagy bizonyítottnak látják, hogy bár későn érő típus, de 2-3 év múlva utoléri a többieket.
Ennek köszönhetően lassan tíz éve uralják a németek az U15-ös, U17-s, U19-es európai utánpótlástornákat – a spanyolokkal és az utóbbi években az angolokkal. Mivel gondolkodás nélkül dobják a legmagasabb szintű felnőtt futball mély vizébe azt, aki arra alkalmas, az U21-es Eb-ken már olyan komplett futballisták állnak a rendelkezésükre, akiknek 70-80 Bundesliga meccs van a lábukban, lásd, Maier, Ridle Baku, stb..
3. Sematikusan játszani miért is gáz?
A magyar és a német futballképzés, ergo a profi bajnokság játékelképzelése közt más jelentős különbséget is találunk, amely a szerda esti meccsen is kidomborodott, mégpedig a játék folyamatosságában, végső soron a játék sebességében. Szögezzük le gyorsan, ha párba állítanánk és 30 méteren versenyt futtatnánk egy-egy német és magyar válogatottat, nem kapnánk jelentős különbséget, sőt, kijelenthető, több párosnál is felénk billenne a mérleg.
Szerda este a stúdióban ülő Simek Péter szakértő is arra hivatkozott, semmi különöset nem csinálnak a németek, minthogy sémák szerint építik a támadásokat. A szünetben mutatott is egyet, amint a bal szélen passzal viszik beadásig a labdát, majd azt mondta, ilyenből harmincat is kiemelhetne. Ebből akár az is leszűrhető, a „sematizált játék” gáz, ellene könnyű játszani. Pedig dehogy.
Ferenczi Attila, aki a labdarúgásunk múltját kutatja rendületlenül, minderre remek, ráadásul magyar példát hozott. Egy internetes hozzászólásában Holits Ödön és Mamusich Mihály 1936-ban kiadott „A Modern futball elmélete” című könyvében Holits így fogalmaz a sablonjáték előnyeiről:
- ez adja meg a játékosoknak a cselekvés biztonságát és a csapat játékának jellegét,
- biztos útmutatóul szolgál a játékosoknak,
- elvezet a helyzetek tudatos kialakításához és megismétlődéséhez és ennek folytán a játék eredményesebb kihasználását hozza magával.
Ugyanebben a könyvben az ötletjáték és a sablonjáték összevetésekor úgy fogalmaz Holits, aki 1924-ben a válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett:
- Mindig alkalmazni fogom a sablonokat, ha az ellenfél nem ismeri fel azokat, ha nem tud ellenük védekezni (lásd a magyar U21-es válogatottat), vagy ha a helyzet írja elő.
- Elhagyom azonban, ha látom, hogy az ellenfél már felkészült rá, kiismerte (nyilván Gera Zoltán felkészítette erre Mezeiéket) és ellenhúzásaival meg tudja hiúsítani (na ez az, ami nem ment).
Ha azt gondolnánk, Holits lassan százéves könyve idejétmúlt, tévedünk. A németek futballgondolkodása, alapjátéka – és nem csak az övék – épp úgy sablonokra épül, avagy a gondolkodásmód mit sem változott Holitséhoz, ha úgy tetszik, a legendás dunamenti iskolához képest. A németek leoktatott és a meccsen is számon kért, alkalmazott sémái segítik a labdarúgóikat abban, hogy az ellenfél kapuja elé érve előtérbe kerülhessen a játékosaik ötletessége.
A magyar labdarúgó utánpótlásképzésére legkevésbé jellemző a sablonok leoktatása, ezért a gyerekektől mérkőzéseken látott játékban, különösen a támadásépítés terén, elvétve látni sematizált, avagy visszatérően felismerhető játékmenetet. Egyrészt azért, mert a mondás szerint „az ellenfél játékát elrontani mindig könnyebb, mint építeni a sajátodat”, másrészt az általános edzői magyarázat szerint azért, „ha sematizálsz, megkötöd a gyerek kezét, ezzel a labdarúgódból kiölöd a kreativitást”.
Ezért is alakulhattak ki azok a ma már szakzsargonként elkönyvelt futballfrázisok, mint például „az ellenfél hibáiból él”, mert aki abból él, annak nincs elképzelése, hogyan szerezzen gólt, ezért inkább kivár.
Marco Rossi is azért volt képes a Honvéddal óriási meglepetésre bajnoki címet szerezni a költségvetésben fényévekre előttük járó Fradi és a Videoton előtt, sokakat meglepve azért tudta az utóbbi időben eltüntetni válogatott szinten a magyar futball nyilvánvaló hendikepjét, mert van játékkoncepciója, amelyet jól legyakoroltatott játékséma képében jelenít meg a pályán.
„A sablonok használata mellett az ötletes játék semmit sem veszít értékéből, rangjából. Mert már ahhoz is ötletesség kell, hogy az adott pillanatban a megfelelő sablont válassza ki a játékos – feltéve, ha több is van a csapatnak” – idézi Ferenczi Attila a ’20-as, ’30-as évek nagy magyar edzőinek alapvetését. A szerda esti U21-es válogatott meccskép alapján azt kell mondjam, alighanem igazuk van.
4. Nemzetközi meccsen sokkal kevesebb a szabálytalanság
A magyar és a német képzés, a felnőtt futball játékelképzelés közötti jelentős különbség az is, hogy míg nálunk az inkább „állítsd már meg valahogy”-ban, avagy szabálytalanságban gondolkodik az edző, ergo a játékos is, ha az ellenfél gyors támadásépítését kell megakadályoznia, addig a német koncepció szerint a labdavesztés utáni védekezésbe átmenet is gyors, rendezett és tudatos területszűkítéssel zajlik és csak legvégső soron van szabálytalanság (az esetek többségében az sem szándékos, inkább elkésett szerelési kísérlet).
E magyaros edzői felfogásnak köszönhetően az utánpótlásban eltöltött évek alatt már-már reflexszerű szabálytalanságra nevelődnek a labdarúgóink. Egy-egy átlagos magyar NB I-es meccsen 30-40 közötti szabálytalanság miatt áll a játék, nincs ez másképp a korosztályos nagypályás bajnoki mérkőzéseken sem. Ehhez képest a szerdai magyar-német első félidejében összesen kilenc szabálytalanság történt, a németek részéről három (a másodikban összesen 13; 7 magyar, 6 német).
Megjegyzendő, mindkét ország játékvezetői felfogása is alkalmazkodik ehhez a szemlélethez. A Bundesligában gondolkodás nélkül oszt ki a spori a második percben sárgát egy-egy ellentámadást megakadályozó, jól láthatóan nem a labdára irányuló szabálytalanságért, ennek szellemében vezetik a nemzetközi felnőtt és korosztályos válogatott meccseket is a FIFA- és UEFA játékvezetői keret tagjai. Magyarországon a játékvezetők még mindig távol állnak ettől a szemlélettől, igaz, a játékosok sem partnerek a tiszta játékban.
A honos edzői és játékvezetői felfogás összességében azt eredményezi, hogy aki eddig itthon ahhoz edződött, hogy több alkalommal is a játék leállása közben hátrasétál, és úgy foglalja el a védekező pozícióját, az a folyamatos játék mellett mindvégig futva, gyakran sprintben kell hátrafelé közlekedjen, és
Összegzés
Az elmúlt 12 évben Németországon (2009, 2017 – 2019-ben második helyen végeztek) és Spanyolországon (2011, 2013, 2019) kívül csak egyszer nyert más nemzet U21-es Eb-t (2015-ben Svédország). Avagy bár a szerda este látottak okán megtettük, hogy magyarázatot adtunk arra, mi okozta a magyar és a német válogatott közti bántóan nagy különbséget, de kijelenthető, pont ezen okok alapján nem Stefan Kuntz együtteséhez kell mérni a magyar válogatott teljesítményét. Sokkal inkább a szombati románok, majd a keddi, csoportzáró hollandok elleni meccs után kell mérleget készíteni, hol tart ez a fiatal válogatott.
Igazából akkor sem dől össze a világ, ha Gera Zoltán csapata pont nélkül esik ki és nem lesz érdekelt a május végi egyenes kieséses szakaszban. Azért nem, mert ezeknek a srácoknak a zöme korukat, a lábukban lévő minőségi felnőtt futballban eltöltött játékpercet tekintve a 2023-as U21-es Eb-n lesz számon kérhető igazán. Oda persze előbb ki kell jutniuk, de talán a szerdai, németek elleni, illetve a következő két Eb-csoportmeccs pont abban segíti majd őket, hogy felmérjék, milyen magasan van a nemzetközi futball szintje, egyéni és csapatszinten mennyit kell fejlődjenek két év alatt.
