Magyar foci

Az U21-es Eb-ről lemarad, de nem súlyos Dárdai sérülése

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A januárban Fehérvárra igazolt ifj. Dárdai Pált is beválogatta Gera Zoltán a szerdán induló, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságra készülő keretébe, azonban a 21 éves játékosnak ki kell hagynia a tornát, miután megsérült a nemzeti csapat edzésén. Szerdára derült ki, hogy nem súlyos a helyzet.

Az elvégzett vizsgálatok szerencsére nem mutattak sem húzódást, sem szakadást Palkónál.

A tünetei egy gyulladásos panaszcsoportból fakadtak, amit elkezdtünk kezelni, remélhetőleg a következő héttől visszatérhet és bekapcsolódhat a munkába” – nyilatkozta a fehérváriak csapatorvosa, dr. Kovács Tibor.

Kapcsolódó
Szoboszlai fotójára várt minden magyar drukker
Végre pozitív hírek is érkeztek a válogatott játékosról.

A szélső érkezése óta kilenc mérkőzésen játszott a Fehérvárban, ezeken egy-egy gólja és gólpassza van. Eddig Németországot képviselte, játszott az U18-as, az U19-es és az U20-as válogatottban is.

Olvasói sztorik