Magyar foci

A bajnokságban képtelenség megverni Pintér Attila csapatát

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Mezőkövesd hazai pályán győzte le 2-1-re a Budafokot az NB I 26. fordulójában.

Pintér Attila csapata így már 13 bajnoki óta veretlen (legutóbb december elején kapott ki), és úgy ötödik, hogy azonos pontszáma van, mint az eggyel előtte álló MTK-nak.

Cseri szerzett gólt a 14. percben, Jurina remek passza után lőtt a léc alá, de még az első félidőben kiegyenlített a Budafok, miután egy tizenegyest értékesített Kovács. A szünet után Cseri fejelte a lécre a labdát, de az 59. percben már nem úszta meg kapott gól nélkül a vendégcsapat, Vojtus nyerte meg a kövesdieknek a mérkőzést – ugyanő a 69. percben egy távoli lövésnél konkrétan kirúgta a stadionból a labdát.

Cseri gólja:

A Mezőkövesd a hét közben tizenegyeseket követően esett ki a Magyar Kupa negyeddöntőjéből az Újpest ellen. A Budafok nem tudta kihasználni, hogy a ZTE kikapott, a vereségével pedig maradt az utolsó előtti helyen.

OTP Bank Liga, 26. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Budafoki MTE 2-1 (1-1)

 

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Pillár, Katanec, Vadnai – Nagy D. (Karnyickij, a szünetben), Rui Pedro (Vojtus, a szünetben), Martic, Besirovic – Jurina (Kavtaradze, 68.), Cseri (Neszterov, 81.)

Budafok: Bese – Huszti A. (Iharos, 81.), Jagodics, Romic, Medgyes – Filkor, Oláh B. – Skribek, Csonka (Szabó M., 63.), Ihrig-Farkas (Zsóri, 63.) – Kovács D.

 

gólszerzők: Cseri (14.), Vojtus (60.), illetve Kovács D. (37. – 11-esből)

sárga lap: Martic (22.), Vojtus (64.), illetve Jagodics (82.)

Olvasói sztorik