Az NB II 28. fordulójában a Szombathelyi Haladás otthon verte 1-0-ra a Soroksárt. A Hali gólját Németh Milán szerezte, akivel a klub csatornája készített interjút a mérkőzést követően, ebben a játékos elmondta, az ellenfél kicsit meglepte őket az elején, de aztán a második félidőre feltüzelték magukat, majd egy előre megbeszélt szabadrúgás variációnak köszönhetően megnyerték a mérkőzést.
Ezután a góljára terelődött a szó és az alábbi párbeszéd hangzott el:
– Milyen volt a gólod? Szép lövés volt, bár beleértek. Hogy láttad belülről? Lepasszolta a [Németh] Márió neked, és akkor, mi történt utána?
– Hát bevertem, mint ló a lónak, nem tudtam mást csinálni.
A Haladás ezzel a győzelemmel őrzi a hatodik helyét a másodosztályban, a legutóbbi három bajnokiján hét pontot szerzett a csapat. Az NB II-ből az első két helyezett jut majd fel a szezon végén, a Debrecen áll az első, a Vasas a második helyen – utóbbitól 11 ponttal vannak elmaradva a szombathelyiek.