Magyar foci

Dobogóra hajtó csapatot izzasztott a DVTK, mégsem lehet boldog

Bár voltak gólhelyzetek mindkét oldalon, 0-0-s döntetlent játszott egymással a sereghajtó Diósgyőr és a negyedik helyen álló MTK az NB I 25. fordulójának nyitómecsén.

A 15. percben volt az első nagy helyzet, Suljic indult meg, de a kapusba lőtt ziccerben, majd a kipattanó után Drazic szerezte meg a labdát, Kata fogta a derekát, a hazai játékos elesett, de a játékvezető nem fújt büntetőt. Az MTK aztán kapufáig jutott, Schön járt centikre a góltól. A 33. percben Ivanovski ugyan a kapuba talált, de lesről tette, így nem adták meg a találatot. Malenicának volt még egy dupla bravúrja a félidőben, előbb Miovski, majd Varga lövését védte.

Az 58. percben Ivanovski fejelhetett az ötös magasságából, nem volt rajta védő, de a kaput sem találta el. A túloldalon Varga lőtt a lécre, a labda a gólvonal elé pattant le. Ivanovski a hajrában is megnyerhette volna a meccset a DVTK-nak, de ziccerben szerelték becsúszva. Az utolsó percekben az MTK járt közel a győzelem megszerzéséhez, de képtelen volt a kapuba találni, a kapus, Malenica mentett pontot a hazaiaknak.

A 0-0 azt jelenti, hogy a Diósgyőr négy pontra van elmaradva a tizedik helyen álló, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Budafok mögött, míg az MTK nem tudta befogni a harmadik Fehérvárt.

NB I, 25. forduló

Diósgyőri VTK-MTK Budapest 0-0

 

Diósgyőri VTK: Malenica – Grgic, Milovic, Hegedűs, Pikk – Zivulic, Max – Drazic, Suljic (Iszlai, 91.), Grozav (Roshi, 69.) – Ivanovski (Vanecek, 81.)

MTK Budapest: Mijatovic – Ikenne-King, Nagy Zsombor, Perkovic (Varju, 67.), Herrera – Kata, Mezei (Cseke, 58.), Dimitrov (Prosser, 76.) – Varga R., Miovski (Bíró, 76.), Schön

 

sárga lap: Ivanovski (22.), illetve Herrera (21.), Perkovic (54.), Dimitrov (56.)

Olvasói sztorik