Magyar foci

Kilenc nap után lemondott a magyar focicsapat edzője

egerse.com
egerse.com

Az NB III-ban szereplő Eger a honlapján jelentette be, hogy lemondott a vezetőedzői posztról Jakab Sándor, aki inkább visszatér, hogy az utánpótlásban elkezdett munkáját folytassa. Mindössze 9 napig irányította az első csapatot, ez alatt egy bajnokit játszott az Eger, amelyet 2-1-re elveszített a BVSC ellen.

A jelenlegi élethelyzetemben nem tudom ellátni megfelelő szinten a vezetőedzői teendőket.

Túl sok átszervezéssel járna a klub életében, valamint az utánpótlásban megkezdett programom is szeretném a lehető legmagasabb szinten tovább folytatni. Ezt tartom a legkorrektebb döntésnek a klub érdekeit szem előtt tartva” – mondta döntéséről Jakab.

Már az utódját is kinevezték, az a Vitelki Zoltán váltja, aki több csapatnál is megfordult, és akivel a DVSC kiesett az élvonalból tavaly nyáron – azóta már dolgozott a Kazincbarcikánál is.

„Miután Jakab Sándor az öltözőben elénk állt és beszélt távozási szándékáról, a csapaton belül is téma lett az új vezetőedző személye. Vitelki Zoltán neve merült fel mindenkinél. Örülök, hogy Harmati Péter [operatív igazgató] a döntése előtt megkérdezte a csapatot és örülünk, hogy így döntött. És, még itt szeretném megköszönni a csapat nevében Jakab Sanyinak azt a korrektséget, amit a csapat felé tanúsított, nem sok edző merte volna ezt meglépni” – nyilatkozta a csapatkapitány, Debreczeni Dávid.

Olvasói sztorik