Magyar foci

Három év börtönt kért az ügyészség a focistára, aki miatt a fél szemére megvakult egy drukker

Ugyeszseg.hu
Ugyeszseg.hu

Végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz az ügyészség egy labdarúgóval szemben, aki a vádhatóság szerint 2020 októberében vizes palackkal fejbe dobott egy szurkolót, és a drukker az egyik szemére megvakult, írja az MTI a Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján.

Az eset a Somogyvár-Kaposmérő megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzésen történt azután, hogy a 34 éves játékost lecserélték a meccs második félidejében.

A garázdaság miatt büntetett előéletű férfi a kispadra kerülve összeszólalkozott a tőle néhány méterre álló vendégszurkolóval, majd a nála lévő palackkal nagy erővel fejbe dobta a drukkert. A műanyag flakon felsértette a szurkoló bal szemének szaruhártyáját, így erre a szemére elvesztette a látását.

Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a labdarúgó ellen és azt kérte a bíróságtól, hogy ítélje három év börtönbüntetésre és ugyanennyi időre tiltsa el sportrendezvények látogatásától, amennyiben az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmény elkövetését.

Olvasói sztorik