Magyar foci

Rebrov: Kevés köze volt a futballhoz, nem teljesen értem, hogy miért kellett játszani

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A Ferencváros 2-1-re nyerni tudott a másodosztályú Dorog ellen, ezzel bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe.

Kapcsolódó
Bokáig érő sárban dagonyázta ki a továbbjutást a Fradi a kupában
A Ferencváros védője, Botka Endre azt mondta, még életében nem játszott ilyen pályán.

A mérkőzésen sárban úszó focisták nem szívesen szerepeltek a találkozón, Botka Endre a győzelem utáni interjújában ki is tért rá, mennyire nehéz volt ilyen körülmények között játszani. A Fradit irányító Szerhij Rebrov a klub honlapján mondta el tömören, de lényegre törően a véleményét.

A mai mérkőzésnek kevés köze volt a futballhoz. Nem teljesen értem, hogy miért kellett játszani, mindkét csapat jobban járt volna, ha halasztunk. Ettől függetlenül az eredmény miatt boldogok lehetünk, hiszen elértük a célunkat, győztünk és továbbjutottunk. Örömmel láttam, hogy a fiúk küzdöttek a végsőkig

– idézi Rebrovot a Fradi.hu.

A Ferencváros következő ellenfele a szerda esti Vasas-Fehérvár párharc győztese lesz.

Olvasói sztorik