Magyar foci

Nebojsa Vignjevicnek elege lett a pletykákból, nincs már köze az Újpesthez

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

Nebojsa Vignjevic egy Csakfocinak adott interjúban állt ki saját igaza mellett és közölte, már semmi köze nincs az Újpest FC eredményeihez.

Kapcsolódó
Húszmillió euróba kerül megvenni az újpesti focicsapatot?
Ezt állítja a klub korábbi játékosa.

A beszélgetés felütése az a pletyka volt, hogy sportigazgatóként, játékosmegfigyelőként segített a lila-fehéreknek a korábbi edző, de ezt Vignjevic kategorikusan cáfolta. A szerb edző ezen kívül elmondta, hogy

  • soha nem is voltak scoutjaik, a Duchatelet-család hálózata ajánlott játékosokat, akikről ő döntött,
  • a játékosok és stábtagok fizetése soha nem csúszott,
  • ugyanakkor nehéz volt kezelni, hogy a klub nem kommunikált a szurkolókkal, ezért ezt is Vignjevic vállalta magára.

Ha pedig a drukkerek szóba kerültek, sokan közülük még most is a szerb szakembert okolják a mostani helyzetért, amelynek kapcsán Nebojsa Vignjevic a sarkára állt.

„A szurkolóktól származó információk” – mindig ez a duma, de alighanem a klubtól vagy annak környékéről érkeznek ezek a fals hírek, azt nem tudom, pontosan kitől, mert amikor erre rákérdezek, nem kapok választ. Végezni akarok ezekkel a pletykákkal, le akarom zárni ezt az egészet! Szeretem az Újpestet, az ottani embereket, de semmi közöm nincs a mai csapathoz. Ne bújjanak el a nevem mögé

– közölte az Újpest korábbi edzője.

Nebojsa Vignjevic 2013-ban érkezett az Újpesthez, öt évvel később bronzérmes volt a csapattal, amellyel kétszer (2014, 2018) nyerte meg a Magyar Kupát. Amikor 2020 tavaszán távozott, a lila-fehérek kieső helyen álltak, utódja, Predrag Rogan azonban bent tudta tartani a csapatot az élvonalban, ám decemberben kirúgta a klub.

Olvasói sztorik