Magyar foci

Romániából szerződtetett magyar kapust a Fehérvár

molfehervarfc.hu
molfehervarfc.hu

A MOL-Fehérvár FC-nek azért vált fontossá, hogy kapusposztra igazoljon, mert az első számú kapus, a magyar válogatott keretét is erősítő Kovácsik Ádám tavaly október végén történő visszatérése után újra megsérült, így a klub a tavaszi szezonban várhatóan nem számíthat rá.

Kapcsolódó

Így aztán körülnéztek a piacon. Ugyan a nemzetközi átigazolási ablak csak január 15-én nyílik, így az átigazolás ténye is akkor válik hivatalossá, ennek ellenére az FC Viitorul és a Fehérvár vezetői megegyeztek, hogy Tordai Árpád átteszi székhelyét Magyarországra. Az NB I második helyezettje e tényt pénteken jelentette be.

A kapus 1997. március 11-én született Marosvásárhelyen. 12 éves korától a Gheorghe Hagi Akadémián nevelkedett, majd 2014-től az FC Viitorul igazolt labdarúgója. Az elmúlt 6 évben kétszer fél évet szerepelt kölcsönben a szintén román Petrolul és az FC Universitatea Cluj együtteseiben. A román U17-es és U21-es válogatottba is kapott korábban már meghívót a 24. életévében járó kapus – számolt be a klub honlapja.

Kapcsolódó
Covid-19: „Az előrejelzések szörnyűek, egyre rosszabb lesz a helyzet”
Az angol futballklubokhoz kapcsolódó koronavírusos fertőzések növekvő száma miatt fejezte ki aggodalmát a Wolverhampton Wanderers edzője, Nuno Espirito Santo.

Tordai, akit a transfermarkt.com 350 ezer euró értékűnek tart, a 97-es számú mezt választotta és ahogy elmondta, nagyon örül, hogy tavasszal Magyarországon futballozhat, mert ezzel régi álma vált valóra.

Kovács Zoltán sportigazgató úgy fogalmazott, Kovácsik kiválásával Emil Rockovon és Kovács Dánielen kívül csak Dala Martinra, a 2004-es születésű, utánpótlás-válogatott keretben is szereplő Dala Martinra számíthattak kapusposzton.

Martin ugyan rendkívül tehetséges, de egy 16 esztendős hálóőrrel nem vághatunk neki az előttünk álló sűrű tavaszi szezonnak, reagálnunk kellett a kapusposzton kialakult helyzetre. Tordai Árpádot vételi opcióval vettük kölcsön

– fogalmazott

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik