Magyar foci

Korábbi Fradi-játékos a Honvéd első téli igazolása

Honvedfc.hu
Honvedfc.hu

Bőle Lukács a Budapest Honvéd első téli szerzeménye.

„Lukács személyében egy kreatív, gyors, több poszton is bevethető játékossal erősödtünk, aki sokat fog tudni segíteni nekünk a sűrű tavaszi program során” – nyilatkozta az új igazolásról Kun Gábor, a kispestiek ügyvezetője.

Bőle útja a Marcalin, az MTK, a Kaposváron, a romániai Iasin, majd a Ferencvároson és a Zalaegerszegen keresztül vezetett a Honvédhoz. A 30 éves szélső 100 NB I-es meccsen 9 gólt és 17 gólpasszt ért el eddig.

Boldog vagyok, hogy végre eldőlt a sorsom, nehéz időszakon vagyok túl, de rendkívül motiválnak érzem magam, bizakodó vagyok a kispesti időszakommal kapcsolatban. Szeretném stabil kezdőjátékosként segíteni a Honvédot, hogy sikeresek legyünk, itt az ideje, hogy a csapat ebben a szezonban is olyan pozícióban zárjon, amit megérdemel, és bízom benne, hogy ehhez hozzá tudok járulni a teljesítménnyel!

– hangzott a másfél évre aláíró Bőle első honvédos nyilatkozata.

Új csapata nehéz helyzetből várja a folytatást, ugyanis a 10. helyen áll a tabellán, és csak két ponttal gyűjtött többet, mint a kiesésere álló Budafok.

Közben csapatot talált magának az a Kálnoki-Kis Dávid, akinek december végén járt le a szerződése a Honvédnál. A korábban az MTK-ban és Újpesten szereplő védő Zalaegerszegen folytatja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik