Magyar foci

Nem bírta el kapusa kiállítását és védője brutális sérülését a Paks

Az MTK úgy győzte le 3-1-re a vendég Paksot, hogy több mint egy félidőn keresztül emberelőnyben játszhatott.

Hetek óta küzd a sérülések mellett a koronavírussal az MTK labdarúgócsapata, amely a szombati, Paks elleni bajnokin Michael Boris edző és stábjának nyolc tagja mellett ezúttal 13 játékosra sem számíthatott.

Kapcsolódó
Bognár György: Ilyen bírói segítséggel akár a Barcelonát is megverhették volna
Az OTP Bank Liga hétközi, 14. fordulójában a Ferencváros 3-1-re legyőzte idegenben a Paksot, ezzel tovább erősítve listavezető pozícióját a tabellán.

Ez nem volt jó előjel a Paks ellen (ahonnan Hahn János mellett Böde Dániel is hiányzott), noha a Tolna megyeiek sem voltam bombaformában, a legutóbbi két meccsüket ugyanis elveszítették a Mezőkövesd és a Ferencváros ellen.

Kapcsolódó
Egyelőre kapufa volt a diósgyőri edzőváltás
Még nem látják a szurkolók a csere hozadékát, harmadszor is kikapott új edzőjével a csapat.

Az első félidőben az MTK tartalékosan is veszélyesebben játszott, ráadásul a 41. percben emberelőnybe került, mert a hosszú indításra rajtoló Bojan Miovszkit a kapujából kiinduló Hegedűs Lajos elütötte, és ezért a születésnapos paksi kapust kiállította a játékvezető.

Ha ez nem lett volna elég, az 58. percben egyik védőjüket is elveszítették a vendégek, Szélpál Norbert ugyanis összefejelt Miovszkival, eszméletlenül zuhant a földre, végül hosszas ápolás után hordágyon kellett levinni a pályáról.

Ezt így már nem bírta el a Paks, a 75. percben Schön Szabolcs a bal oldali beadását Srdjan Dimitrov lőtte a hálóba (1-0).

Öt perc múlva növelte előnyét az MTK, Dimitrov ezúttal gólpasszt adott Prosser Dánielnek (2-0).

A 90. percben végleg eldőlt minden, egy hazai kontra végén Schön vágta a hálóba a kapusról kipattanó labdát (3-0).

A 3-1-es végeredményt a szépítő gólt szerző Nagy Richárd állította be a ráadásban.

NB I, 16. forduló

MTK – Paks 3-1 (0-0)
gól: Dimitrov (74.), Prosser (79.), Schön (89.), illetve Nagy R. (94.)
piros lap: Hegedűs (41., Paks)

Olvasói sztorik